Petőfi Sándor: Elpusztuló kert ott a vár alatt

Elpusztuló kert ott a vár alatt,

Elpusztuló vár ott a kert felett...

Rajtok borong homályos-szomorún

Az őszi köd és az emlékezet.

Eszembe jut rólok, mit a haza

Veszített egykor s a mit szivem nyert;

Elhunyt vitézek sírja az a vár,

S élö szerelmem bölcseje a kert.

Itt lenn ringattam én ölemben őt

Itt lenn öleltem én galambomat,

S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok,

Ott fönn tanyáztak a Rákócziak.

Dicső vitézség! édes szerelem !

Bejárom egyszer még e helyeket,

Ma itt vagyok még s holnap távozom,

S tán vissza többé nem is jöhetek.

Lesz-e ezentúl, oh kert, a ki majd

Édes gyönyörrel jár e fák alatt?

Lesz-e ezentúl, oh vár, a ki majd

Szent tisztelettel nézi tornyodat?