Rolf Bossert halálára (Magyar)
Alig sem ismertelek. Ötletszerűen vetődtem be azon a fagyos estén az EinSteinbe. Furakodtam, illesztgettem a fejem más fejek közé, hogy a tiédet lássam. A fülemig csupán töredékek jutottak el, bár tudtam: mondatokéi. Legalább a szememnek, gondoltam, valami jusson. Később egy kerek asztal körül ültünk, két úrral beszélgettél, és sört ittál kísérőül, talán kornnal, én figyeltelek, közben bemutatkoztam, beszélgettem – már a magam angol-német pidginjén (nagynéha ritka vagy eltalált szavak mazsolái – hja, az a sok olvasás! – a silány szintaxis keletlen tésztájában). De azért beszélgettem, elszántan, idegesen, egyik vodka a másik után. Vajon te szeretsz inni, töprengtem, nem látszott rajtad, igaz, nem mindig látszik az emberen. Nézegettelek. És egy mondatod forgott a fejemben még hazaúton a taxiban is, amit az ismerősök rendeltek nekem, ügyefogyott kinnszülöttnek első itteni napjaim egyikén. Egy mondatod, még odafenn is, amikor kibámultam a homloknyomaimat viselő ablakon. Valami olyasmit mondtál (még az előadóteremben), hogy te csak írói munkád (ezen a „csak”-on is eltűnődtem) háborítatlan folytathatása végett folyamodtál útiokmányokért, nem tartod magad – minek is? A „Dissident” szót használtad. Ez magyarul… Magyarul? Mondjuk egy létezett-szocialista nyelven egy időben az állampolgári kötelék alantas indítékú, illegális úton (teszem: rókacsapáson, bivalygázlón át) történő elhagyását jelentette. Így nem érthetted. A mondott jelentés a te nyelvedben nem is létezik, és útleveled érvényes volt. Te annak rendje és módja szerint (mert ott annak ez a rendje és módja) áttelepültél, de „nem azért, mert…” na jól van, hagyjuk a politikai „szemantikát”. Tudjuk, miről van szó. De hogy fel kellett – s fel kellett – hogy merüljön, hogy ezért vagy azért, pláne, hogy nem azért, hanem csak… Méghogy mi áttelepülünk, kivándorlunk! Micsoda félrevezető igekötők! Állhatatosan rójuk a magyarázkodás Möbius-szalagját. Hol annyi szabadság, vagy legalább gőg, hogy egyszerűen azt mondjuk: „Ott voltam, most itt vagyok. Kész. Érjék be velem. Megmutatkozom.” (És hol ennek a lehetősége?) Még hogy minek nem tartom magam! Hisz annyi mindennek nem tartom magam – s még ez is csak rám tartozik. Fogalmazgattam, hogyan mondanám el ezeket neked, ha (valószínűnek tetszett) alkalom adódik. Nem adódik. Nézem a telefont.
Néhány nappal később a brilliánsan szerkesztett, kellemes tapintású papírra nyomott magazin Register rovatából kivágok félhasábnyit, hozzátűzöm két korábbi közleményhez. Kiveszem a blokkfüzetből a jegyzeteket, amiket ehhez a szöveghez készítettem. Mindez együtt egy dossziéba kerül, ahogyan ez a szöveg is, ha elkészült. És várom, küldjék már a verseidet, hogy fordíthassam. Ez az, aminek értelme látszik lenni. Az idézet forrása | http://dia.jadox.pim.hu |
|
|
|