Pilinszky János: Schiţă de toamnă (Őszi vázlat Román nyelven)

A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.
 
Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:
 
távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

De sub grădina-n cumpănă
pomul în cer adulmecă,
liniştea-i fragedă, goală,
lunca limite caută.

Spaima inima îţi strânge,
drumul pitind se grăbeşte,
şi trandafirul enervat
zâmbind s-a supravegheat:

pe plai dubios, aievea
se pregăteşte durerea.