Balázs F. Attila: Színpad az egész...

Színpad az egész...

 

széthullnak a mondatok, a szerkezet

a szavak jelzésszerűen – mint

egy éjszakai metropolis

fényreklámai villannak:

válaszok – kérdések

 

az amit mondok tényleges mondanivalóm

vagy csak a szerep mondatai?

a szerep én vagyok mert önmagam játszom

szöveggel és szöveg nélkül –

 

ötvözet mely megszilárdult

mielőtt formába öntötték volna

 

maszkom: meztelenségem

a látszatok átlátszó maszkok

szeretet szigor hiúság becsvágy

alázat és megalázás manír bizalom

 

istenséget vállalni a bukás vállalása

pórusaidba nyal a formálható anyag

miközben kezében tart egy formáló erő

 

teremtő teremtmény első lépése:

megtagadja teremtőjét

 

táltos varázsló: megfogant szerepek

virágoznak benne

ezeket osztogatja útjain

 

mutatványai:

terhes golgoták

a szenvedés büszke glóriájával

látványos kudarcok dühvel és

kétségbeeséssel fűszerezve

istenek elviselhetetlen csendje

kiátkozott papok kárhozata

alkoholgőzös pokol

 

aztán görcsös igyekezet: úgy tesz mintha...

férj szerető szülő rokon barát régiséggyűjtő

próbál lenni hisztériás törekvéssel

 

tehetetlenül sodródik mert

kapaszkodni csak önmagába tud

nem lehet apa férj barát ki

szerepeket játszik mert a szerep ő maga

örökös társa a vállalt vagy nem vállalt magány

pokla légkondicionált

és kedve szerint berendezett

 ide csak kiátkozott angyalok léphetnek be

falai láthatatlanok ezért bevehetetlenek

 

szerelmei: szerepei: pokoli létfeltétel

 

egyetlen lehetőség hogy ő legyen

hogy emberi utat járhasson végig

az itthon

az otthon

és az otthontalanság között

a változás a változtatás

és a szemlélés között

 

vagy eltűnik

ellentétes helyzetek bozótjában       

eufória depresszió

szeretet szex aszkézis

 

végleges helyzet nem lehet

mert belengi az unalom

az unalomból menekül

minden menekülés új élményeket hoz

az újélmények új bűnöket    

nem lehet büntetlenül

teljességet akarni                  

 

nem neked szerelmem

magamnak kell bebizonyítanom

hogy képes vagyok

és készen vagyok az áldozatra

és hogy kétségbeesett öngyötrésem

nem csupán alakítás

 

(Látod, büszke vagyok rá,

pedig mily kétségbeejtő

hogy te biztonságban érzed magad mellettem

miközben én félek —)