Oravecz Imre: Verebek

1

Nem rokonszenvezem velük,

mérhetetlenül elszaporodtak,
befészkelnek az ereszbe,
a héjazat és a szigetelés közé,
oda húzódnak az eső, a hideg elől,
ott tojnak, költenek,
és ott töltik az éjszakát is,
a járdára piszkolnak,
ürülékükkel eltömik a szellőzőnyílásokat,
és a tetőtéri mennyezeten át hallom éjjel,
amint lábukkal percegtetik a párafóliát,
mikor kúsznak, vagy álmukban mocorognak.

2

Ma találkoztam a határban egy csapat mezei verébbel,

jöttömre felröppentek egy trenkabokorról,
majd visszatelepedtek ahelyett,
hogy az erdő felé vették volna az irányt,
pedig mínusz tizenöt fok volt,
és már erősen esteledett,

jó érzés volta tudni,
hogy soha nem kerülhetek velük összeütközésbe.

3

Gyerekkoromban verebet is ettünk,

nem annyira szükség vitt rá,
mint inkább apám falánksága,

egyszer egy kölcsön-vadászpuskával lőtt egy csomó verebet,
és utasította anyámat,
hogy csináljon paprikás krumplit,
és abba főzze bele,

anyám kínkeservesen megkopasztotta az apró, sovány testeket,
és üggyel-bajjal eltávolította belőlük a söréteket,

apámnak ízlett,
mikor elkészült,
de én sehogy se találtam rajtuk húst,
a hegyes csontocskák összeszurkálták a nyelvem,
és mialatt viszolyogva forgattam a darabokat a számban,
olyan volt,
mintha tűpárnákat rágtam volna.