Szocio-makáma (Magyar)
Szökve a nagyszavak- forgatagából keresem, melyik utcán, milyen házszám alatt- nyílik a nagykapun lakat,- s melyik kapualj az, ahol kukák körül- a tegnapok bűze töményen terül;- ajtót, ablakot díszít a rács, mert ez a módi,- lelakott börtön, szinte valódi; -szórt fény csorog szét tehetetlenül a lefolyó fele,- s vele –a szétszabdalt, foltos árnyék;- udvarvégen áll még- a kidobott kályha, -egy kopott virágláda,- színét kiszívta rég a nap;- a körfolyosórész alatt- a fal felégett bőre hámlik,- mint tébécés vázcsont, pőrén kilátszik- a salétromos tégla,- vakolni kéne, ha lenne rá pénz, még ma-… Mindegy, hogy ide mikor érkezem, valakit otthon találok;- esténként az élők is hazajárnak, kopottas szobákba szorult álmok- terveit írva-átírva élnek,- szeretnek, remélnek,- a tél hidege ellen gondhalmazatba merülve álig;- számol- gatják, mennyi hiányzik- és mennyi marad, - az utolsó falat kenyérből egy darab- nékem is kijár, mert azt, hogy milyen a „nincs” a szegény tudja csak; -ilyenkor érzem, hazaérkezem, -„a jég hátán megélni” apám kedvenc mondása van velem,- és néha- néha mintha ő is; -mert ahogy mohos lesz a kő is,- ha sokáig helyben marad, -úgy ég belém egyre mélyebben napra nap,- az egyszerűség életben-tartó titka:- az emberség, a tiszta, - filléres vágyaink teljesülése fölötti öröm;- csak az életképes e rejtett bűvkörön- belül, akinek a világ saját befogott rabja,- érdemeit önlétén belül kutatja,- s fellelni képes;- nem a másoké, személyes szemlélet- mutat irányt; ilyenkor megfoghatatlan- ajándékokkal megrakottan -indulok vissza, mélyebbre kúsznak a gyökerek, -élednek tudatalatti fényterek: - van hely ami befogad, ahová lábadozni, erőt gyűjteni járok,- csak ez az árok – múlt és jelen közt ne lenne olyan meredek……
Feltöltő | Koosán Ildikó |
Az idézet forrása | Ezredvég ir. folyóirat 2011 1. szám |
|
|