Hervay Gizella: Utolsó levél Szilágyi Domokosnak (I)

már fél tíz van és senki se jön
otthonról csak én megyek
de nélküled nem mehetek
 
írógépemen tulipán
és olyan egyedül vagyok
mint látók között a vakok
 
emlékszel mikor Páll Laji
csak mondta mondta a verseket
faltól falig és elesett
 
mikor a versekből kifogyott?
kihűlt a krumplipaprikás
és este lett és börtön a ház
 
a ház? a bolt: a kegyszerüzlet
csak loptuk a villanyáramot
az államtól mert nem adott
 
csak alhatatlan éjszakát
de lefeküdtünk mégis a földre
a villamosok mennydörögve
 
dühöngtek arrébb hat méterrel
és hat éve nem festett Páll Laji
nem tudtunk mit mondani
 
eladtunk kétméternyi könyvet
vettünk festéket ecsetet
és Laji négykézláb esett
 
úgy festett egyszerre minden képet
ahogy most rád gondolok
faltól falig mert rab vagyok
 
de dolgozom – ezt akarod?
ha kimoshatnám az ingedet
jaj úgy félek ha integet
 
a rendőr ha zebra mellé lépek
mindentől félek egyedül
és bántottalak – elkerül
 
árnyékod is – nem néz vissza
varrnék neked végtelen
délutánokat éjeket
 
elmennénk együtt Diósadra
néznénk hogy a kékiringó
szára mint a messze ringó
 
csillagokban a vérerek
és homlokodon most is lüktet
a pici ér a föld alatt tüntet
 
mert minden itt van ami volt
már fél tíz van és nem lehet
hogy nem halhattam meg veled!