Pethes Mária: A szükség diadalívei - Paul Celanért

1
kialszanak az ablakok
bámész tekintetében a fények
s a játszi függöny mögött
szívednek kedves tárgyak várnak
és az álmok
amikért érdemes élni
altass el
minden tolakodó zajt kedves
mert a valóság fénykeresztjére
feszíti gyengülő erőm
maradj meg nekem végső védelemnek
és ne lássam a riadalmat szemedben
ha a párnámra cseppenő véremre nézel
2
azért vannak a partok
hogy a szabadságról bömböljön
rajtuk a felajzott tajték
azért vannak a rózsák
hogy töviseikkel emlékezetünkbe
karcolják a pontos térképet
azért vannak az évszakok
hogy bomlásuk táplálja
bennünk a megújulás hitét
azért vannak a csendek
hogy felhabozzanak bennünk
a hiteles dalok
3
emlékszel még
milyen néven neveztük a világot
amikor kiléptünk öleléseink tavából
éppolyan diadalittasan
mint eső után a csatakos kertben
vérhabot virágzó rózsák
íriszünkre marta
a tavasz vízjelét a por
emlékszel
a madarakkal együtt
tanultunk lélegezni a tűzből
nem ismertünk gonosz fogalmakat
szükség nem lassította vérkeringésünket
s ha szinte fuldokoltunk a boldogságtól
szívszaggató költeményeken sírtuk ki magunkat
s lám
a kertben mogorva szél jár
letördeli a barackfáról az álmokat
és széttépi jókedvünk szélforgóját
a véglegesség partjain odaveszett róla
a kék lapát
rajta egy régi kedves arckép
majd valahol
egy másik kertben földet ér
de aki megleli
nem tud vele mit kezdeni
4
könnyűvé válok az álmatlanság hullámain
pórusaim gödrében időszilánkok
tüzes húsom lemállik rólam
ahogyan rólad a szétázott esőkabát
lebegek szárazjég szavak fölött
a plafon
akár bibliás ég meghasad
felhők tolakodnak a szobába
keresik szétfoszló mosolyomat
a kertben az eső hangja párolog
és háztól elűzött kutya tekintetével
bámul az ablak
gyere
együnk valamit
szólsz
s a maradékok láttán mérgemet
elnéző mosollyal folytatod
még át kell mennünk ma is
a szükség diadalívei alatt