Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Sebestyén Péter: La terza elegia di Bornholm (Harmadik bornholmi elégia Olasz nyelven)

Sebestyén Péter portréja

Harmadik bornholmi elégia (Magyar)

„Láttunk már téged itt bolyongani; ösvényről-ösvényre kóborol
kíváncsiságod. Mintha bele akarnád rágni magad a sziklákba és
a földbe (ami miatt kinyilvánítottátok, hogy lakhatók vagyunk.)
Nem igazán fontos: ember, masztodon, a legelső partra kúszó
kétéltű; ez egyremegy. Bámultunk mi már más csillagtekét, mint
ami most tündököl.

Ismerünk tehát. Megjelentünk az Álomban; legalábbis te hiszel
ebben. Mondjuk, hogy ez kötelez minket; mindazonáltal kevéssé
bizonyos, hogy hasznodra lehetünk. Sokáig hittük: amit belőlünk
raktok, súgva megtaníthat a hallgatag figyelemre, túl az emberin.
Csakhogy: minden generációtok, amit számbavehettek, nekünk a
pillanatnál is kevesebb; nem tudunk e létezésbe nyúlni. Fedeletek
avagy sírotok lehetünk - -

A holtak szava kering bennünk; talán ez az, ami téged elhozott ide
s majdan végleg elűz.

A kő nektek mindig kemény vagy túl puha; szórakoztató, hogy
képesek vagytok porrá zúzni minket. Ilyenkor úgy látjuk: munkátok
– valamiképpen – boldogabbá tesz titeket; ha így van, így legyen.

Ne feledjétek: ami hatalmatokban áll, úgy veszik emlékezetünkbe,
mint az emberiben az azelőtt, mikor a föld kietlen és puszta vala.
Nem volt semmi, csak a mi figyelmünk. Válaszolni neked is csak
így tudunk: lassú változatokban, hasonlataidban, amiket közrefog
– mint e szigetet – az állandó Tenger; mi éreztük első hullámait.

Akármi áll előtted, se félteni, se gátolni nem fogunk. Nem jobb és
nem rosszabb semmi; hidd el, az Életet megnevezni több minden
csodánál. Szétnyílnak a visszhangok: ez is a tiéd. Meghökkentő,
mekkora bennetek az álom; repültök; hatalmas útnak gondoljátok
a jövendőt. Ezért oly iszonyú a sorsotokra vert idő. Ott van ez is
látomásaidban: érezzük és látjuk, mikor rajtunk elheversz.

Akár irigyelhetnénk is képzeletedért, vagy azért: úgy fogadod a
Sorsot, mintha nem volna. Előttünk viszont ott állnak a teremtésbe
már belefáradt és a még meg-nem-formált univerzumok, amik majd
– egyszer – megint mi leszünk.Végül, mint mindent, körülérnek az
Eredet lélegzetvételei; egymásba-fordulnak távolságaink.

Elengedni így az Élőket: a halhatatlanság talán ez. Mielőtt még
bekövetkezik a Vég, számtalanszor megérintjük egymást.
Másként és ugyanúgy.”



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaSzerző

La terza elegia di Bornholm (Olasz)

Ti abbiamo veduto già a peregrinare qua, la tua
curiosità vaga da cespuglio a cespuglio.
Come se volessi penetrare la roccia e la terra
(è per questo che ci avete dichiarato abitabile).
In fondo non ha importanza: l'uomo, un mastodonte o il
primo anfibio che strisciò sulla terra; fa lo stesso.
Abbiamo ammirato già altre stelle, oltre a questa che
brilla adesso.

Perciò ti conosciamo. Ci siamo apparsi nel Sonno,
quantomeno tu ci credi in questo. Diciamo, questo
ci obbliga; tuttavia è poco probabile che possiamo
esserti  d'aiuto. Abbiamo creduto a lungo: quel che
di noi ergerete, sussurrando vi può insegnare
all'attenzione silente, oltre l'umano.
Solo che ogni vostra generazione che potete enumerare,
per noi è meno di un momento; in quest'esistenza noi
non possiamo interferire.
Possiamo esservi di riparo o la vostra tomba - -

Dentro di noi la parola dei morti ronza; forse, è questo
che ti ha portato fin qui e infine ti farà espellere.

Per voi la pietra è sempre dura o troppo morbida;
è divertente che siete in grado di polverizzarci.
Lo avvertiamo: il vostro lavoro - in qualche modo - vi
rende più felici; se è cosi, che sia cosi.

Non dimenticate: quel che è in vostro potere, si perde
nella nostra memoria cosi, come in  quello degli uomini
l'addietro, quando la Terra era desolata e spoglia.
Non esisteva altro, oltre la nostra vigilanza. Anche a te,
sappiamo rispondere solo cosi: in cambiamenti lenti,
nelle tue similitudini, che vengono circondati
- come un'isola - dal Mare immutabile; noi abbiamo
percepito le sue prime onde.

Qualsiasi cosa ti attenda, noi non saremo in ansia,
né ti ostacoleremo .Credici niente è meglio o peggio;
identificare la Vita è più di un miracolo.
Le eco si spalancheranno: anche queste appartengono a te.
E' stupefacente, quanto grande è il vostro sogno; volate,
credete che il futuro sia una via immensa.
E per questo che è cosi tremendo, il tempo imposto al
vostro destino. E' presente nelle tue visioni, lo vediamo
e lo percepiamo, quando giaci su di noi.

Potessimo anche invidiarti per queste tue visioni,
o perché accetti il Destino come se non ci fosse.
Invece, davanti a noi sostano gli Universi già stanchi
ma ancora non formati, quelli che - un giorno -
saremo di nuovo noi. Infine, come tutto, ci circonderanno
i respiri della Genesi, si compenetreranno le nostre
distanze.

Lasciar' andar cosi i vivi: forse, l'immortalità è questa.
Prima che giunga la fine, ci toccheremo un'infinità di volte.
Diversamente e allo stesso modo.
 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaCikos Ibolja

Kapcsolódó videók


minimap