Kukorelly Endre: Elszánt legyek

Elszánt legyek, az nem visel meg úgy.
Még mást is mondott, elég sokat
beszélt, sokkal többet, mint amennyit
szokott. Hogy miket, arra már nem
emlékszem. Vagy nem nagyon. Valami
különbségről, ezt többször használta,
ezt a szót, most úgy tűnik, mintha
egy ideig csak ezt hajtogatná,
azt hajtogatta volna, különbség
különbség, csak hogy ne legyen csönd.
Aztán abbahagyta és hallgatott.
Hallgat én meg nem néztem oda. Hogy
hová nézett közben? Mit nézünk és
mi hallható? Végül pedig még azt
mondta, valaminek a végén, két
csönd közé, hogy minden árva percben
lehet egy kevés erőt gyűjteni,
és hogy én erre szánjam el magam.
A hangjára nem emlékszem. Vagyis
emlékszem egy hangra, de hogy mély-e
vagy magas, vagy milyen, azt nem tudom.
Soha nem is tudtam. Kiment az
ajtón, nem is intett. Ott ültem
tovább. Még sokáig vártam. Megittam
a maradék bort. Tíz évig. Vagyis tíz
éve. Az ajtót nem csukta be.
Este volt, bámultam ki a résen.