Parti Nagy Lajos: (navigare neszesszer est)

Ha képeslapot kap a lélek,
odatűzi egy szemmel jól látható helyre,
a vitrinajtó, mint egy szép hajat,
lágyan ringatja a tengert.
Az ember is csak belül hullámoz,
de külsőleg tükörsima,
a rövidujjú kék ingéből nem
igen látszik ki a szívizma.
Pedig rövid az emberi ing
és nagyon hosszú a szív,
mely nehezen tűri,
hogy az életkörülménye egy kicsit passzív.
De ez nem azt jelenti,
hogy a rosszabbodó helyzetben nem lenne jó,
csak az élet színvonal elmélyültebb
és nem habroló.
Ám a gondolat igényjogosultsága se semmi,
és hogy felderítsék,
bekalandozza a lélek a SZOT-üdülőket
Hawaiitól Edericsig.
Az elme jóval messzebbre ellát,
mint a csalfa szem,
ha mint egy periszkópot
az ábránd állványára teszem.
Ott már közel van a messzitávol,
a Szocsi, meg a Rimini
és luxushajóz az ember,
mikor csak elsétál a vitrinig,
ahol a panelház,
benne a sok-sok príma kabin,
tovaúszik a boldog beutaltakkal
a képeslap hullámain.
Mert minden ember legmélyén
ott horgonyoz egy-egy óceánjáró,
és a legnehezebb vele
ilyenkor nyáron,
ha a pirosbronz alkonyatban
kürtölni kezd a lélek tükre,
és egy kicsivel nagyobb rálátás
nyílik az életükre.
De még csak körül se néznek,
mikor az este zsiliprendszerén
az édes képzelettel együtt
elfolyik a fény,
és amikorra leérnek
a realitás sötét iszapjába,
a saját magukat már
hiába is csapják be.
Hova is hajolna az erkély
korlátról az ember,
szépen megfogja,
és a többi közé gumizza a tengert,
egy nagy gumi az élet,
egymáshoz szorít és nem ereszt,
szürke levet csak,
navigare neszesszer est.