Gárdonyi Géza: Zu Frühlingsrosenbusch (Tavaszi rózsatőhöz Német nyelven)

Mi voltál ősszel? Csupa pusztulás.

Lehullott rólad minden kis levél,

Minden szirom, virág; -

Sírás nélkül nem nézhettem reád...

Olyan szomorú volt a búcsuzás!

És íme most, hogy itt a kikelet,

Illatos rüggyel telve ágaid

Bimbód is új fakad,

Felveszed újra dísz-palástodat

És úgy igézed vágyó szívemet.

Oh, köszönöm neked!

Jöhet ezután százszor is az ősz,

Az én szememnek nem hull már a könnye:

Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,

Hogy nem búcsuzunk senkitől

És semmitől és sohasem örökre!

Was warst du im Herbst? Voller Zerstörung.

Jedes Blatt ist heruntergefallen,

all’ Blüten, all’ Blätter; –

ohne zu weinen, kann ich mich nicht retten,

der Abschied war schwer wie die Beschwörung!

Und siehe jetzt, wo der Frühling ist da,

deine Zweige sind ganz voll mit Knospen,

die Schösslinge sind neu,

du bist deinen Zierumhang wieder treu

und so verzauberst auch so mein Herz ja.

Oh, ich danke es dir!

Jetzt kann der Herbst auch hundertmal kommen,

ich habe keine Tränen mehr in den Augen:

Frühlingsrose, ich habe von dir gelernt,

dass wir uns nie verabschieden sollen

von nichts und von niemals auf die Dauer!