Tóth Árpád: A vén ligetben
A vén ligetben (Magyar)A vén ligetben jártunk mi ketten. Aludt a tölgy, a hárs, a nyár. Hozzám simult félőn, ijedten, S éreztem: nem a régi már. Sebten suhantunk, halk volt a hangunk, S csendes volt a szivünk nagyon, S jaj, mégis csókba forrt az ajkunk Azon a sápadt alkonyon.
Kezéből a füre, könnyesen, gyürve, Lehullott egy csöpp csipke-rom, Fehéren és halkan repült le, Akár egy elhervadt szirom. S szeme rám nézett kérdőn, búsan: (Nincs busabb szem, mint aki kérd) Ily szomoruan, ily koldusan Mért hivtuk egymást ide, mért?
S mondta, hogy késő már az éj… s ő Megy… mennie kell… s elfutott. Hallottam haló zaját a lépcsőn S nem tudom, meddig álltam ott. Azután jártam le s fel a parkban, Mint aki valakire vár, Gázolt a sarkam síró avarban, S aludt a tölgy, a hárs, a nyár…
|
FordításokNémetIn den alten Haine Mucsi Antal Kérjen fordítást! |