Nekem a tenger... (Magyar)
Nem tudom, mi történt mostanában vele. Szememben ül a metrón, háttal magának. Hogy mi van a lehunyt szemek mögött, talán nem tudja. Sorsa, mint egy bérlet, lejárhat. Látott-e bárki a lehunyt szemek mögé, számolt-e itt valaki egyszer ráncokat. Vagy csak befelé lát már megint, odabent, amikor meghasadt az alagút alatt valami, réges-rég megkopott filmszalag - bezárva egy asszonyba. Valami csoda volt talán egyszer, holnemvolt egy gáztűzhely. Vasárnapi ebéd, leves. Hogy micsoda életek ülnek velem szemben egy metrón decemberben. Most nem érdekel a korom, csak a bőröm alatt gyűrődő emlékek. Átázott csizmámat önmagamban mosom szárazra. Mert ő még van, él. Én – ki tudja. A könny a szememben még méz és áfonya. A tenger nekem – Balaton. És mégis az a szépség… Mehetnék pedig bárhova. Az a szép gyerekkezem, az a szép, kicsi gyerekkezem - hol vagy? Kis térképek vannak. Foltok, sérülések, forradások. Ha még megsimítom rajta a bőrt, talán hallgat - mint én. Mint a tenger. Zadarnál. De mondok mást. Úgy jobban érzem. Vagy csak szeretem. Megértem majd, hogy ez a sok szépség tényleg mire volt jó. Most még sokáig keresem. Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | https://sites.google.com/site/mirtsezsuzsahonlapja/ |
|
Meni je more… (Szerb)
Ne znam gde je, šta sada radi. U očima mi na metrou sedi, prema sebi leđima okrenuto. Šta je iza zatvorenih kapaka, možda ni ne zna. Sudba mu, kao neki najam, možda ističe.
Dal je iko išta video u zatvorenim očima, dal su tamo prebrojani nabori. Ili tek prema unutra vidi ponovo, untra, kad je naprsla ispod tunela neka davno-odavno istrošena fimska traka – u jednu ženu zatvoreno. Možda je jednom postojalo neko čudo, postojalo ognjište. Nedeljni ručak, juha. Svakakvi živi stvorovi sede nasuprot meni u metrou u decembru. Sad me ne zanima dob, tek pod kožom nagomilane uspomene. Prokisnule čizme u sebi prerem i sušim. Jer on još postoji. A ja – ko zna. Moje suze su još od meda i borovnice. Meni je more – Blatno jezero. Ipak ta divota... Svugde bi mogla krenuti.
Ta moja lepa dečačka ruka, ta moja lepa, mala dečačka ruka – gde si? Sitne mape. Pege, ozlede, zarasline. Ako još pogladim kožu, verovatno šuti – kao ja. Kao more. Kod Zadra. Ali reću ću nešto drugo. Više osećam. Ili tek više volim. Shvatit ću, čemu je služila sva ta divota. Jer još dugo tražim.
Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://feherilles.blogspot.com |
|