Zalán Tibor: [nyugodj meg a múzsák is itt lesznek időre keresztbe tett lábbal ülnek...]

nyugodj meg a múzsák is itt lesznek időre
keresztbe tett lábbal ülnek majd a barna heverőkön s rosszkedvűen
hallgatják a róluk szóló szomorú verseket
itt lesznek ne félj. homlokuk ezüstpántja kifosztja
reménykedő pillantásodat: ölük végtelen jégmezőkre
nyílik. illatos kezüket reszkető combodon nyugtatják és
manöken-tekintetükben távoli párás földrészek derengenek
boldog leszel itt a múzsák panoptikumában: meglátod:
mert eljönnek ők és időre jönnek el. hátukon idegen hímek
babrálását hozzák hozzád mellük szabad ringásában
századok költő-szorongásait. hallgatják szomorúan a róluk szóló
rosszkedvű verseket. combjuk akaratod elől a semmibe
nyílik ezüst kezüket a melleden altatják el ilyenkor
nyugodj meg közöttük álmodni fogsz. végre
iránya lesz a simogatásodnak megint hallod amikor beláthatatlan
virágoskertek mélyén a sovány unicornis elsírja magát
érted. mellükért nyúlsz és márványba vermeled a kezed mellükre
hajolsz s koponyád játszóterein bealkonyodik. ülsz közöttük
nyáladban évezredek sóvárgása érik hallgatod ahogy
elhazudják fejed fölül a galaktikákat talpad
alól kihazudják a földet. mexikói hotelszobában
szeretkezel velük a végtelenített boleróra gyönyörödben
nyomornegyedek szomjúsága ragyog. ők már keresztbe tett lábbal
ülnek megint a barna heverőkön és sírnak