Hang
Hadd mondjuk el,
mi nyomja szívünket,
mint a beszakadt házfal,
Kar
mint a beszakadt házfal,
Hang
mi már nem a szegénységtől félünk,
nem a zsírtalan tésztalevestől,
nem a lukas gatyától,
Kar
nem a lukas gatyától,
Hang
szívünkre a változás nehezedik,
a kivágott erdők,
mérgezett s mérgező folyóink,
Kar
mérgezett s mérgező folyóink,
Hang
kibírjuk-e majd a föld
meghajlását a gépek alatt
gyárak, műanyag-szemét alatt
a szétvagdalt tájon,
milyet te még nem láttál?
Kar
milyet te még nem láttál,
Hang
gyerekeinknek műszer-feje lesz,
mire fölnőnek, művégtagokon
szaladnak másik földrészre,
hitted-e ezt?
Kar
hitted-e ezt?
Hang
Hadd mondjuk el,
örülünk s félünk a holnapi
új találmányoktól:
szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak?
Kar
szabadságunkat hozzák-e vagy elpusztítanak?
Hang
Észrevétlenül sorvadunk el
mint a lomb között a fa legfölső ága,
- akkor veszik észre, ha már földre zörög -
vagy növünk tovább, amint
villogó technikák röpítenek sorsunk felé,
új csillagok felé?
Mondd meg nekünk, halott.
Kar
Mondd meg nekünk, halott.
Hang
Láttad: falunkból város nőtt,
unokádból éjszakai röpülő,
génjeidet csillogó, üveg gén-bankok őrzik,
Kar
génjeidet csillogó üveg gén-bankok őrzik.
Hang
Hadd mondjuk el: rettegve fekszünk ágyba
mi férfiak, asszonyok,
egy napon hátha fém-csattanást
hallunk puha csókunk helyett,
Kar
egy napon hátha fém-csattanást
hallunk puha csókunk helyett,
Hang
akkor már csak sírni jöhetsz vissza hozzánk,
csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat,
Kar
csak siratni gép- és villamosagy-fiaidat.
Hang
Hadd mondjuk el,
mi nyomja szívünket,
mióta gyorsabban pörögnek napjaink,
s életünk remények között tűnik el,
Kar
s életünk remények között tűnik el