Elloptalak az iskolából, a kuncogó csitrik közül
s te repültél, azt hitted: újabb csínytevés ez is,
matrózgalléros angyalka, most aztán becsapódtál,
tantárgyaid jócskán megszaporodtak: háztartás, hivatal,
s ugye, mennyire más közelebbről a költő,
szuszog, káromkodik, s verset sem mélázva ír,
keservesebb, lám, a romantika, lefordítva köznapi nyelvre,
derűsebb sokkal az iskolapad, a drukkolás, a tízpercszünet,
a klubdélután, meghosszabított kimenővel,
edzés, szakköri foglalkozás: megannyi aranyos alkalom,
szertelen lehetőség, játék, emlékezésre méltó apróságok.
S gyilkollak itthon, albérleti főúr, véredbe letanyáztam,
hajlítjuk egymást kíméletlenül, robbanásig telítődünk,
ütöm az írógépet, dobhártyát romboló fém-muzsika altat,
sziszeg a kávéfőző, rosszabb, mint a foghúzás,
aggódsz, mert fehér giliszták, cigaretták másznak tüdőmbe,
okulásul apámat emlegeted, ki összehorpadt, mint bádogedény.
Jaj, félek, okosan osztogatod-e erődet, szelíd türelmedet,
kívánalmaim éles kések, vagdosnak téged darabokra,
kívánkozom öledbe mégis, hízelgésem cukrozott málna,
fnom madártej, tessék, gyere, gömbölyödj karjaimba,
beszélek, mondom egyre a magamét, szép forgószél nyakamon a sóhaj,
istenhátamögötti kunyhó, gyere, húzzuk meg magunkat magányomban,
bajaim vicsorgó kutyák, tépik rólam a göncöt,
gyere, stoppold meg a zoknit, vasald ki hátamon az inget,
hullámvölgy, mondják rólam, igen, ritkábban ragyog már ütőerem,
vonítok, szánalmas jószág, karmollak, nyúzlak,
jaj, csak te ne hagyj el, jaj, csak te ne hagyj el!
Áldom én örökre azt a mozijegyet, mely összeültetett minket,
a vásznon, premier plan-ban, szőrös pofák, torz fogolytábor,
tetvek, csajkák, szökési kisérletek, hörgés, halál,
s a nézőtéren kegyeletes, mocorgás nélküli fgyelem,
mellettem meg a Te arcod, Tizenhatéves bőröd világított,
nem is a filmet néztük mi már, nem érdekelt minket a háború,
szép voltál s az volt a törvényszerű,
hogy elfordítsuk tekintetünket a háborúról.
Testünkben csobognak bíbor szökőkutak,
meleghajú fuvallatban, jégtulipános félelemben gázolunk egyre,
süketen és vakon, máskor meg túlságosan is józanul,
hitted-e pirulós iskoláslány, hogy kétélű lesz a konyhakés,
hogy kétízű a só s ennyire nyűgös a mesebeli herceg?
hitted-e, hogy a boldogság a legnehezebb vizsgatétel, de felelni kell,
amíg szoknyád ravatalán sorsáért rimánkodik a szerelem.