Cseke Gábor: Gépversek

(Madárhangon a macska torkából)

nem sólyom és nem kánya szól
nyomorú csíz talán
vagy alvó pinty
mindenesetre
siralmas panasz világraszóló
leleplezés
csipcsiripp ptyiu ptyiu fííííí
ahogy a macska torkán kifér

(Elfut a láng)

szinte meghaltam e zavaros időkben
mint egy tarkónlőtt túsz
már vallattam is magamat
te gané
miért hallgatsz talán a frász
állt beléd bűnös lélek áruló senki
mert a valaki az mindig más akit a felszín
ringat gyöngéden mintha isten tenyerében
tudom hogy rám mindig ujjal né te né
te gané
jobb ha magamra mutatok
én vagyok az
engem kell gyalázni köpni tűz alá venni
én vagyok a kivégzőosztag
az esküdtszék a felmentő szabadcsapat
az elfutó láng amely a hajnallal
a szívünkön a holnapba fúl

(K.O.)

volt egy lehangoló gondolatom.
felröppent, majd szétfeslett a levegőben.
néztem, mint egy naplementét. szorongva.
hogy majd újabb támad.
súlyosabb. de nem ily sértődött.
a lágy líra most legyen a másé.
kemény szavakat indítok útjukra.
megannyi járőrt.
kevesebb hajlongás. még kevesebb lélek.
balegyenes. jobbegyenes.
K.O.

(Túszul ejtettem magamat)

elkeseredésemben hogy ellopták az életemet
minden amiben nevelkedtem amit az orrom alá dörgöltek
odalett
csupa szakadozott sztaniol pattogzó festék
az nem lehet hogy máról holnapra minden elvész
hogy agyaggá válik az arany porrá a test
az elmúlás a veszteség a fokozatokhoz szokott
az utolsó pillanat bármilyen illó hetek hónapok előzik meg
és utána is kitart még mint egy távolodó bandérium trombitahangja
vagy lehet hogy csak káprázat a múltam
s mint aki sorsába rohan
én vagyok a védő a bíró s a hóhér maga

(Egy óra s minden eldől)

vagy már annyi se a feszült
várakozás lesben álló vadakká tett bennünket
mindent megtanultunk a múltból és mégis semmit
hiába írtak teli könyvtárakat a bölcs
mondásokat is hiába ötölték ki akik tehették
botladozó öszvérekként lépdelünk őseink megkövült
nyomdokába apáink háborús csömöre odalett bennünk
ismét harcra éhesen csattanó vezényszavakkal
ágál a gőg és forr a fej
fel fel vitézek a csatára most vagy soha
ez a harc lesz a végső
csak nehogy igaz legyen
csak nehogy így legyen igaz
amikor már egy óra sincs hátra a beláthatatlan
robbanóképes
ostobaságig.

(A gépversek keltezése: 1990-91)