Halmai István: Penelopa (Penelopé Szerb nyelven)

Naphosszat kémlelem a tengert,
szemem belefájdul az erőlködésbe,
míg befogja a víz fölött
egy vékonyka csíkját a végtelennek.

Ténfergek az öböl
         medúzáktól koszoszöld
                  tükre fölött,
őgyelgő semmittevők,
        agresszív zsibárusok,
                fecsegő hülyék közt a parton.

Karácsonyodik.
Ma csak néhány hajó érkezett,
az utolsó is bevitorlázott alkonyatra
nélküled,
ércznél súlyosabb rakományával
a hiányoddal –

Čitav dan more promatram,
od naprezanja oči su mi se umorile
dok nad vodom
obuhvatili usku traku beskraja.

Od meduza
         prljavozelenim ogledalom
                  uvale lutam,
među besposličarima,
         agresivnim starinarima,
                  jezičavim budalama.

Stiže Božić.
Danas samo nekoliko broda stiglo,
bez tebe do sumraka i zadnji
uplovio,
od rude težim teretom
tvojom nedostatkom –