Csata Ernő: La femme fatale

… Karinthy végzete

Fél hat és hat között,
már nem érkezik vonat a Centrál elé.
Kóborolok még koponyám körül,
Olivecrona lékét bámulja az idő.
Szalmaláng szerelme lobban el
ringó asszonyölnek
kéjes combok közül,
csokorba fűzött, hervadt férfiak
földig leperzselődnek.
Csak én szürcsölöm a feketém,
ennyi maradt még az enyém.
Rám dörög a szeszélyes ég
és ölembe hideg víz csurog.
Futnom kellene, elmenekülni,
hogy ne lássátok, amint hányok:
szerelemtől, élettől, mindentől,
ahogy ebbe a görbe tükörbe bámulok.
Öt perc múlva fél hat.
Morfiumot kérek!
Koponyám körüli pályámról
látom, hogy újra vonat érkezik.
Az én vonatom. Felszállok.
Olyan gyorsan robog el,
senki nem hallhatja búcsúzásom.
Nem is tudom, mit kerestem
ezen a zajos peronon!
Lesz egy üzenet bedugaszolva
üres borospalackba...
Ott...majd elmondom...amit megtudtam:
milyen a lét szerelmen innen
és van-e élet túl a szerelmen.