Hazánk (Magyar)
Ráncokkal szíjjazta arcunkat e földhöz az idő, e csontokkal-kártyázó temetőhöz ráncokkal kötött, nem jön tavasz, nem jön tél sem, hogy eloldozzon, szívünket éjszakánként álom-ekékkel szántja körbe a sötétség, ideszülettünk virággyökerek étkéül; megsirattatni magunkat a szélben hófehér esővé ijedt almafákkal, mert még szeretőnk sincs, ki könnyet ejtsen értünk, elszöktek, elfutottak csalódva, hajnali füvek tornyain harmat harangokat kondított halálba a léptük, ez hát a hazánk, ez a káromkodásainkra-feszített szegénység, dobravert életünkért a nyomorúsággal-alkudó kalmár, nem rejtőzhetünk mezők vállaira taszított homály mögé innen; zúzmara-szőrű ágak mögé nem rejtőzhetünk, törvények, szerelmek vigyázzák szökésünk, éjszakák fekete csontjaiért marakodó kutyák, lobogni, zúgolódni itt tanított a tűz, suttogta nekünk villámmá dühödve: csillaggá feketedsz hajlongó sors! Feltöltő | Cikos Ibolja |
Az idézet forrása | http://www.litera.hu/ |
|
La nostra patria (Olasz)
Con le rughe cinse il tempo il nostro viso alla terra, ci
legò con le rughe a questo cimitero, che giocava a carte
con le ossa, la primavera non viene, neppure l’inverno,
per scioglierci, di notte, l’oscurità con i sogni circonda i
nostri cuori, siamo nati qua come cibo per le radici dei
fiori; farci piangere dai meli, diventati pioggia candida
dallo spavento nel vento, perché non abbiamo neppure
un’amante, che per noi lacrime versasse, sono fuggite
deluse, i loro passi sulla torre delle erbe mattutine
hanno suonato le campane a morto, questa è la nostra
patria, questa povertà crocifissa sulle nostre bestemmie,
mercante, che patteggia con la miseria la nostra vita
messa all’incanto, di qua non possiamo rimpiattarci
dietro l’oscurità spinta sulle spalle dei campi; dietro i
rami coperti di pruina, leggi e amori sorvegliano la
nostra fuga, cani litiganti per le ossa nere della notte, il
fuoco, qui ci aveva insegnato ad infiammarci, a
ribellarci, mentre sussurrava come fulmine furioso:
destino ossequioso diventerai una stella nera!
|