Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dávid Attila: Zeusz papucsa (3.)

Dávid Attila portréja

Zeusz papucsa (3.) (Magyar)

Még régen, egy gazdasági főiskola elvégzése után úgy döntöttem, mégsem közgazdászként dolgozom tovább, hanem édesapám nyomdokába lépek, és az ő cipőjavító műhelyében fogok dolgozni. Így is tettem.

Mivel azonban akkor még volt kötelező sorkatonaság, hamarosan megkaptam a behívómat. Szerencsére az egyik ismerősöm – egy nyugdíjas katonatiszt – még idejében megsúgta nekem, hogy a felsőfokú végzettségűek sorozáskor kérhetik azt, hogy sorkatonai szolgálatukat tartalékos parancsnoki képzésben való részvétellel tölthessék le. Ez annyit jelentett, hogy a hagyományos sorkatonáktól külön, egyfajta bentlakásos iskolában kellett – az akkor szokásos egy év sorkatonai szolgálat helyett csak kilenc hónapig – katonai ismereteket tanulni, és a végén, leszereléskor a delikvens tartalékos tiszti rangot kapott.

Természetesen én is jelentkeztem erre a képzésre, ha már így rövidebb lesz a katonaidőm, ráadásul jobb körülmények között tölthetem el. Rendben el is telt a kilenc hónap, és hadtáp szakos tartalékos főhadnagyként szereltem le. Egy kicsit aggódtam amiatt, hogy tartalékos lévén engem később bármikor behívhatnak, de a leszerelés napján a századparancsnokom megnyugtatott, hogy az államnak jelenleg nincs pénze arra, hogy később sűrűn berángassa a tartalékosokat.

Eddig tartott a történetnek az a része, amit a családtagokkal, rokonokkal, ismerősökkel és idegenekkel az idők folyamán megosztottam. Azonban volt egy olyan dolog, amiről leszerelés után nem beszéltem soha, senkinek: az, hogy a tartalékos parancsnoki képzés vége felé a parancsnokság a képzésben résztvevők mindegyikével – külön-külön – megbeszélt egy jelszót (vagy inkább jelmondatot), amit, ha a későbbiekben valaki közöl velünk, akkor haladéktalanul jelentkeznünk kell a legközelebbi hadkiegészítő parancsnokságon, akkor is, ha a behívót – még – nem postázták ki nekünk. Ez például akkor lehetséges, ha a színfalak mögött küszöbön áll a következő világháború, de a nyílt sorozást – a tömegek nyugalmának minél tovább való megőrzése miatt – még nem kezdték meg.

Tehát a képzés végén a tartalékos tisztekkel – mint amilyen én is lettem – egy teljesen egyéni, személyre szabott szöveget beszéltek meg. Az én esetemben például – mivel a bevonulás előtt már apám cipőjavító üzletében dolgoztam – egy, a cipőkkel kapcsolatos bizonyos mondat jelentette (volna) az azonnali behívót. Ezt a mondatot én bármikor, bármilyen körülmények között – még álmomból felkeltve is – fel tudtam volna idézni.

Azonban hosszú évek teltek el, s soha, senki nem mondta nekem ezt a mondatot. Időközben átvettem apámtól a cipőjavító üzletet, s már csak egyedül talpaltam a szandálokat, csizmákat. A nagyvilágban közben itt-ott kirobbantak kisebb-nagyobb háborúk, mígnem a háttérben a szomszédos ország is a nagyhatalmak ütközőzónája lett. Bevallom, kicsit aggódtam: katonaviselt emberként nem lettem volna oda egy háborúért. Tudják, úgy van ez, hogy felnőttként háborúsdit játszani is inkább csak olyanok szeretn(én)ek, akik soha nem voltak katonák – minthogy verekedni is az verekszik a legtöbbet, aki soha – vagy legalábbis huzamosabb ideig – nem tanult küzdősportot.

Az egyik nap az üzletben éppen gondban voltam: nem akart rendesen működni a pénztárgép. Kicsit megütögettem, de semmi. Aztán, ahogy felálltam a gép mellől, hirtelen megláttam a pult előtt egy ballonkabátos férfit. Csak félig ráfigyelve megkérdeztem, hogy mit szeretne – arra gondoltam, hogy biztosan egy korábban javításra leadott cipőért jött. A férfi megemelte, majd visszarakta a pulton lévő egyik megjavított szandált, és valami olyasmit kezdett el mondani, hogy:

– Ez a lábbeli olyan, mint…

Még valamit mondott, de nem igazán figyeltem rá: eszembe jutott, hogy legutóbb azért nem működött a pénztárgép, mert elakadt benne a szalag. Újból letérdeltem a gép mellé, hogy megigazítsam a szalagot, de egyszeriben megmerevedtem és szinte meghűlt bennem a vér. Mit is mondott még a ballonkabátos? Próbáltam felidézni az elhangzott mondat második felét, mert hasonlított egy bizonyos mondatra. Egy tizedmásodperc alatt vagy tízszer felidéztem az imént csak félig hallott mondattöredéket, míg szinte bizonyossággá érett bennem a dolog. Lelki szemeimmel már láttam a következő világháború kitörését, milliók kínhalálát és szinte hallottam az élvemaradottak zokogását. Ismét felálltam a gép mellől, és a ballonkabátos felé fordultam:

– Bocsánat, elismételné, amit az előbb mondott? Nem hallottam jól.

A férfi szemében szomorúság látszott, amikor lassan, tagoltan, jól hallhatóan újra megszólalt:

– Ismétlem: „Ez a lábbeli olyan, mint Zeusz papucsa.” Sajnálom.

Azzal megfordult, határozott léptekkel kiment az üzletből, és eltűnt az utcai forgatagban.



FeltöltőDávid Attila
KiadóKalopress Lapkiadó
Az idézet forrásahttp://www.kalocsaineplap.hu
Megjelenés ideje

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán1
Belarusz1
Bolgár1
Katalán1
Cseh1
Dán1
Német1
Görög1
Angol1
Eszperantó1
Spanyol1
Észt1
Finn1
Francia1
Ír1
Galego1
Ógörög1
Horvát1
Örmény
Izlandi1
Olasz1
Latin1
Luxemburgi1
Litván1
Lett1
Macedon1
Máltai1
Holland1
Norvég1
Provanszál1
Lengyel1
Portugál1
Román1
Orosz1
Szlovák1
Szlovén1
Szerb1
Svéd1
Török1
Ukrán1
Jiddis1

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap