Úgyse tudunk dönteni.
Egyik mondat nyitva hagy,
a másik elrejt valamit.
Ki örökli a rózsaszín kabátot,
kié lesz a hűtőszekrény, a porszívó,
mit evett volna utoljára
szegény Rózsi néni?
Legalább nem szenvedett sokat,
vigasztalják a rokonok magukat,
és már nyitogatják a szekrényt,
ami belülről beakadt, mintha Rózsi néni
szellemujjai húznák vissza,
holtában is megküzdve a rózsaszín kabátért.
Várjuk meg az osztozkodással Bélát,
kiabálják a rokonok. Rózsi lángolt érte
fiatalon, motyogja valaki: egyik mondat
nyitva hagy, a másik elrejt valamit.
Béla belép.
Kijelenti, hogy övé a hűtőszekrény.
Rózsi néni fiatal arca a fényképeken
megremeg. Hetyke kis kalapja alól
látja, hogy csúf öregek ráncigálnak
egy vattázott rózsaszín kabátot,
melyik öregasszony hord ilyet vénségére,
kérdezi meglepődve.
Halálunk után visszakapjuk
fiatalkori pillantásunkat,
hogy ne sajnáljunk kabátot,
hűtőszekrényt, Bélát, mindent.