Carducci, Giosuè: Téli éjszaka (Notte d’inverno Magyar nyelven)

Innanzi, innanzi. Per le foscheggianti

Coste la neve ugual luce e si stende,

E cede e stride sotto il piè: d'avanti

Vapora il sospir mio che l'aer fende.

Ogni altro tace. Corre tra le stanti

Nubi la luna su 'l gran bianco e orrende

L'ombre disegna di quel pin che tende

Cruccioso al suolo informe i rami infranti,

Come pensier di morte desiosi.

Cingimi, o bruma, e gela de l'interno

Senso i frangenti che tempestan forti;

Ed emerge il pensier su quei marosi

Naufrago, ed al ciel grida: O notte, o inverno,

Che fanno giù ne le lor tombe i morti?

Opera Omnia, Rime nuove, Libro primo, XII

Előre! A sötét tél zúgva tombol,

a tengerparton tündököl a hó,

csikorog-omlik a lágy takaró;

és halvány pára lesz a sóhajomból.

Mély hallgatás. Merev felhők között ül

a hold, bámulva a fehér sikot,

egy vén fenyő árnyéka látszik ott,

hogy görcsösen a szörnyű földre görbül,

mint a halálért síró néma vágyak.

Vedd vérem, ó Köd, Fagy, tüzet fogyaszd

és oltsd el ezt a háborgó tavaszt.

A megtört gondolat halálra bágyad.

Felordítok: Ó tél! Ó éjszaka,

mondd, mit csinál lenn a holtak hada?