Carducci, Giosuè: Szent Abbondius (Sant' Abbondio Magyar nyelven)

Nitido il cielo come in adamante

D'un lume del di là trasfuso fosse,

Scintillan le nevate alpi in sembiante

D'anime umane da l'amor percosse.

Sale da i casolari il fumo ondante

Bianco e turchino fra le piante mosse

Da lieve aura: il Madesimo cascante

Passa tra gli smeraldi. In vesti rosse

Traggono le alpigiane, Abbondio santo,

A la tua festa: ed è mite e giocondo

Di lor, del fiume e de gli abeti il canto.

Laggiù che ride de la valle in fondo?

Pace, mio cuor; pace, mio cuore. Oh tanto

Breve la vita ed è sì bello il mondo!

A szürke ormok fénytől glóriások,

szelíden égnek a bús Alpesek.

A jéghegyek, a boldog óriások

arcáról izzó rózsafény pezseg.

Pár nyurga fa mögött pipál a kémény,

kígyózva száll a kék és lenge füst.

Vízgyöngy ragyog a nap gyémántos fényén

s a rét smaragdján a patak ezüst.

Vörös szoknyába jönnek most a kedves

lányok dalolni szent Abbondiusnak,

fönn mormol a folyó és zúg a fenyves.

Lenn meg kacag a völgy... S én egyre félek,

pilláim a válás könnyében úsznak,

mert szép a föld és oly rövid az élet.