Carducci, Giosuè: Marengo harcmezőjén (Su i campi di Marengo* Magyar nyelven)

La notte del Sabato santo 1175
 
Su i campi di Marengo batte la luna; fósco
Tra la Bormida e il Tanaro s’agita e mugge un bosco;
Un bosco d’alabarde, d’uomini e di cavalli,
Che fuggon d’Alessandria da i mal tentati valli.
 
D’alti fuochi Alessandria giú giú da l’Apennino
Illumina la fuga del Cesar ghibellino:
I fuochi de la lega rispondon da Tortona,
E un canto di vittoria ne la pia notte suona:
 
— Stretto è il leon di Svevia entro i latini acciari:
Ditelo, o fuochi, a i monti, a i colli, a i piani, a i mari.
Diman Cristo risorge: de la romana prole
Quanto novella gloria vedrai domani, o sole! —
 
Ode, e, poggiato il capo su l’alta spada, il sire
Canuto d’Hohenzollern pensa tra sé — Morire
Per man di mercatanti che cinsero pur ieri
A i lor mal pingui ventri l’acciar de’ cavalieri! —
 
E il vescovo di Spira, a cui cento convalli
Empion le botti e cento canonici gli stalli,
Mugola — O belle torri de la mia cattedrale,
Chi vi canterà messa la notte di natale? —
 
E il conte palatino Ditpoldo, a cui la bionda
Chioma per l’agil collo rose e ligustri inonda,
Pensa — Dal Reno il canto de gli elfi per la bruna
Notte va: Tecla sogna al lume de la luna. —
 
E dice il magontino arcivescovo — A canto
De la mazza ferrata io porto l’olio santo:
Ce n’è per tutti. Oh almeno foste de l’alpe a’ varchi,
Miei poveri muletti d’italo argento carchi! —
 
E il conte del Tirolo — Figliuol mio, te domane
Saluterà de l’Alpi il sole ed il mio cane:
Tuoi l’uno e l’altro; io, cervo sorpreso da i villani,
Cadrò sgozzato in questi grigi lombardi piani. —
 
Solo, a piedi, nel mezzo del campo, al corridore
Suo presso, riguardava nel ciel l’imperatore:
Passavano le stelle su l’ grigio capo; nera
Dietro garria co ’l vento l’imperial bandiera.
 
A’ fianchi di Boemia e di Polonia i regi
Scettro e spada reggevano, del santo impero i fregi.
Quando stanche languirono le stelle, e rosseggianti
Ne l’alba parean l’Alpi, Cesare disse — Avanti!
 
A cavallo, o fedeli! Tu, Wittelsbach, dispiega
Il sacro segno in faccia de la lombarda lega.
Tu intima, o araldo: Passa l’imperator romano,
Del divo Giulio erede, successor di Traiano. —
 
Deh come allegri e rapidi si sparsero gli squilli
De le trombe teutoniche fra il Tanaro ed il Po,
Quando in cospetto a l’aquila gli animi ed i vessilli
D’Italia s’inchinarono e Cesare passò!
 
 
* Soggetto di questa poesia è un fatto della sesta spedizione di Federico i in Italia, narrato e commentato dal Quinet in Les révolutions d’Italie lib. i, cap. iv.

1175, Nagyszombat éjjel
 
Marengo harcmezőin reszket a holdfény: áthat,
hogy Bormida s Tanáró közt erdő zúgva vágtat,
de élő erdő: dárdák, paripák és vitézek,
kit Alessandriából űznek a vereségek.
 
Az alessandriai jelző tüzek kísérik
az Appennintől kezdve a császárt szinte végig,
válaszként Tortonából villannak büszke fények,
s fölzeng az éjszakában a győzedelmi ének:
 
Nem bírt a sváb oroszlán a latin fegyverekkel,
hadd tudja meg, tüzek; hegy, völgy, domb, puszta, tenger.
Krisztus feltámadása szent ünnepén, te, holnap,
lész új latin dicsőség tanúja, ó nap!" –
 
Jól hallja, s hallatára kardjára dől s kesergi
magában az aggastyán Hohenzollem: „ – Elesni
valamiféle boltos kezétől, aki mára
a lovagok acélját kötötte fel hasára!" –
 
És Spira püspöke, kit otthon vár száz domb- és hegyoldal
csodálatos bora és száz kanonokja: „ - Ó, jaj!
kié leszel gyönyörű dómom? S te, drága oltár,
melynél karácsony éjjel misét már más celebrál!" –
 
S a szőke palotagróf, Ditpold, akit virágba
borult fagyalként önt el hajfürtjeinek
árja elandalodva: „ - Tündér dal száll a Rajna mentén
ilyenkor Tecla álma fölé, és tünde holdfény." –
 
S a magenzói érsek magában: „ - Annyi szentelt
kenetolajat hoztam a kard s a dárda mellett,
hogy jól elég lesz. Ó ezüsttel rakott öszvéreim, bár
lennétek túl az Alpok itáliai bércein már!" –
 
S Tirol ura: „ - Fiacskám, holnap már tégedet fog
köszönteni, tiéd lesz kutyám, a nap s az Alpok,
s én pórok által ejtett szarvas módjára várom
halálomat a szürke lombardiai tájon." –
 
Egyes-egyedül, égre meredve áll a tábor
közepén paripája mellett az imperátor;
feje fölött vonultak a csillagok s a szélben
a birodalmi zászló csattant, lobbant keményen.
 
A szent jelvénnyel: karddal s jogarral oldalánál
két hű vazallus: a cseh és a lengyel király állt.
S mikor a csillagok kihunytak s az első röpke fénnyel
együtt feltűnt az Alpok, a császár indulót vezényelt.
 
„ - Wittelsbach, úgy emeld, hogy a lombard légió hadd
láthassa tündökölni császári lobogómat!
És te, hírnök, előttem, hirdesd harsogva: Róma
vezére megy ma, Cézár és Traianus utóda!" –
 
Ah, oly szaporán és sebesen terjedve szól a hangja
teuton trombitáknak Tanaro és a Pó közén zsongva,
Mikor is látván a sast a fők és zászlók Itália
Cézára előtt meghajoltak s így léptetett tova!