Michelangelo, Buonarroti: Szonett 5. (Giovanni da Pistoiához) (Sonetto 5. (A Giovanni da Pistoia) Magyar nyelven)
|
Sonetto 5. (A Giovanni da Pistoia) (Olasz)
I'o gia facto un gozo in questo stento chome fa l'acqua a' gacti in Lombardia o ver d'altro paese che si sia ch'a forza 'l ventre apicha socto 'l mento.
La barba al cielo ella memoria sento in sullo scrignio e'l pecto fo d'arpia. e'l pennel sopra'l uiso tuctavia mel fa gocciando un ricco pauimento.
E' lombi entrati mi son nella peccia e fo del cul per chontrappeso groppa e' passi senza gli ochi muouo inuano.
Dinanzi mi s'allunga la chorteccia, e per piegarsi indietro si ragroppa, e tendomi com'archo soriano.
Però fallace e strano surgie il iuditio che la mente porta ché mal si tra' per cerboctana storta.
La mia pictura morta difendi ormai Giovanni e'l mio onore non sendo in loco ben né io pictore.
|
Szonett 5. (Giovanni da Pistoiához) (Magyar)A kizsigerlő nehéz munkában golyvám támadt, akár a kutak poshadt vizeitől a lombárd parasztoknak meg macskáknak; tenyészik a szakállam
s az ég felé nő; felsebez az állvány; mellem, mint hogyha hárpiáé volna; szemembe festék csöpög, s a kápolna padlóján ezerszínű tavat táplál;
ágyékom csüggedten tapad hasamra; tarkóm iga, kútgémnél nehezebb; semmi sem megy, nem jutok magasabbra;
a bőr feszül és hámlik kezemen; hátam csomós; szeretnék elrohanni, s mint szír íj, csak fekszem mereven.
Józánságom merő tévedés, feszült elmém ítélete oly hibás mint íj csavart nádján át rossz lövés.
Jöjj és segíts, Giovanni. Becsületemnek vége. Elhagyott a tehetségem. Rossz festő vagyok.
|