Michelangelo, Buonarroti: Életem immár lassankint elér... (Sonetto 114. (Giunto è già ‘l corso della vita mia) Magyar nyelven)

Giunto è già ‘l corso della vita mia
Con tempestoso mar per fragil barca
Al comun porto, ov’ a render si varca
Giusta ragion d’ogni opra trista e pia:

Onde l’affettuosa fantasia,
Che l’arte si fece idolo e monarca,
Conosco ben quant’ era d’error carca;
Ch’ errore è ciò che l’uom quaggiù desia.

I pensier miei, già de’ mie’ danni lieti,
Che fian or, s’ a due morti m’avvicino?
L’una m’ è certa, e l’altra mi minaccia;

Nè pinger nè scolpir fia più che queti
L’anima volta a quell’ amor divino,
Ch’ aperse a prender noi in croce le braccia.

Életem immár lassankint elér,
törékeny bárkán, tenger viharán át,
a közös révébe, ahol számadását
adja jó s rossz tettéről, ki betér.

Most látom, a szenvedélyes szeszély,
mely bálványommá a művészet álmát
tette, valójában milyen sivárság,
s milyen kín a vágy annak, aki él.

Szerelmi álmok, hiúk, üresek!
mi lesz most, hogy két halál is közelget?
Egy biztos, egy fenyegetőn mered rám.

Már nem nyugtat meg véső és ecset,
egyet kivánok; az égi szerelmet,
mely karját tárja felénk a keresztfán.