Baltrušaitis, Jurgis: Álmatlanul (Nemigas Magyar nyelven)

Per dieną nesukrovęs kraičio
Nei labui artimo, nei sau,
Aš, liūdnas, širdimi našlaičio
Naktovidžio bylos klausau....

Bet tylios, tylios lūpos juodos,
Veltui aš atgarsio meldžiu
Ir tik vienintelės paguodos
Iš mažo svirplio tegirdžiu...

Kažkokia baimė širdį smaugia,
Lyg šmėklos slankioja aplink -
Čiučėk, svirpleli, vargšo drauge,
Ir mano gąstą nuramink...

Nes štai, nakties tamsoj nuskendęs,
Nuo vaido rakinu duris,
Bet jokie vartai, jokios sklendės
Manęs nuo jo neuždarys...

Kažkas vis šurga, krapšto, trinas,
Nuleis rankas ir vėl išties -
Tai mano praeitis vaidinas,
Ai gal tai mojis ateities...

Lyg kas niūniuoja giesmę graudžių,
Kažkur lyg šuo sucyps, sulos -
Tai visa, ką žmogelis audžia
Į pasaką nakties tylos...

Vagyont sohasem gyűjtögettem,
amíg nappal volt, senkinek.
S most árva szívvel és leverten
lesem - mit mond - az éjfelet.

De némák a fekete ajkak,
visszhangot várnom hasztalan.
Az egyetlen vigasztalás csak
a tücsökmuzsikában van.

A rettegés egészen átjár,
kísértetként körüllebeg.
Szegény barátom, muzsikáljál,
oszlasd széjjel félelmemet.

Mert bár a vaksötétben állva
a rém elől elrejtezem,
mindhiába a kapu zárja:
nem véd meg tőle semmi sem.

Valami fúj, valami horzsol,
kezét nyújtja s visszaveszi.
Talán emlék a messzi múltból,
vagy a jövendő képei?

Mint mikor zsoltárt énekelnek,
vagy vonít, csahol a kutya...
Ez, mit az ember visszazenget
az éj mesés szavaira.