Nijlen, Jan Van: A rigó (De merel Magyar nyelven)

Wanneer in de eerste voorjaarsdagen

de merel roept, is het weer mis.

Ik heb de kou, den wind verdragen

de sneeuw, den dooi, de duisternis.

Nu hoor ik daaglijks in den tuin

dit kort, klaar en eentonig fluiten,

en ‘k weet : nu worden de olmen bruin,

en lopen de verliefden buiten.

Dit prille lied doet feller pijn

dan winterse ongerechtigheden,

omdat wie leeft in het verleden

nooit zalig noch gerust kan zijn.

Ha megszólal kora tavasszal

a rigó, szívem megremeg.

Tűrtem a telet vad havakkal,

ködöket, olvadást, szelet;

S most, ahogy hallom odakint

a kertben kurta, tiszta füttyét,

s tudom, barnul a szil megint,

s a szeretők kint járnak ismét :

Jobban fáj korai dala,

mint mikor a tél dühe fojtott.

Mert ki a múltban él, se boldog,

se nyugodt nem lesz már soha.