Jacobsen, Rolf: Az utak vége (Veis ende Magyar nyelven)

Veiene er nu kommet til enden,
de kommer ikke lenger, de snur her,
borte på jordet der.
Det er ikke mulig å komme lenger hvis
De ikke vil til månen eller planetene. Stans nu
i tide og bli til hvepsebol eller ku-tråkk,
vulkanrør eller steinrammel i skogene
– det er det samme. Noe annet.

De kommer ikke lenger har jeg sagt
uten forvandling, motoren til hesteromper,
girstangen til en grankvist
 som De holder slapt i hånden
– – hva faen var dette?

Végükhöz értek az utak, íme,
nem futnak tovább, visszafordulnak
amott a mezőn.
Tovább jutnia hát lehetetlen, csak ha
a holdra akarna, vagy a bolygókra. Álljon
meg időben s váljon darázsfészekké, tehéncsapássá,
vulkáni kürtővé, erdei kőhalommá
- mindegy. Akármivé.

Mondtam már, tovább nem jut,
csak akkor, ha lófarrá válik a motor,
ha fenyőággá a kezével
 renyhén markolt váltókar
- ez meg itt mi az ördög?