Sverdrup, Harald: A nagyevő holdbéli álma (Matmonsens månedrøm Magyar nyelven)

O Jord, du herlige blodappelsin,
deg vil jeg lengtende skrelle
og ete til munnen er full av forventningens
skuffende steiner.
O Stjerner, dere blanke erter i hvelvets
grønne belg,
dryss for mine føtter
og stup som stjerneskudd ned i min
kokende kasserolle!
Stjernetåkenes søte sukker!
Snø nedover meg og dekk mit Slaraffenlands
blå desserthav!
O sky-lette Engler, tusenårgamle
kjøgemestre,
skjenk meg månevin i vulkanske krater,
skjenk meg vin av den himmelske vannmelon
som har gjæret i universets fasanblå krukke!
O Sol, du skal bare skinne som du alltid
har gjort.
Så skinn da, kosmiske lampe, med din
regnbueskjerm
og de flyktende nordlysskygger,
skinn på min kniv og min gaffel,
skinn på duken, mitt hvite alter,
som lik en jordisk vei forsvinner i
horisontens prikk,
O Sol, følg meg på min vandring til
måltidenes ende,
vær hos meg når jeg sprekker som troll i
ditt lys!

Ó, Föld, te nagyszerű vérnarancs,
meghámozni téged vágyva vágylak
s falni, míg szám el nem telik a várakozás
kiábrándító magvaival.
Ó, Csillagok, ti fénylő borsók a mennyboltozat
zöld hüvelyében,
potyogjatok lábam elé
s bukjatok hullócsillagokként fortyogó fazekamba!
Csillagködök édes kristálycukra!
Havazz le rám s fedd el Eldorádóm kék
desszerttengerét!
Ó, párakönnyű Angyalok, évezredes
ínyencmesterek,
öntsetek a holdbéli borból nekem
a vulkánkráterekbe,
öntsetek az égi dinnyeborból nekem, a mindenség
fácánkék
korsajában megerjedettből!
Ó, Nap, teneked csak ragyognod kell, mint tetted
örökkön.
Ragyogj hát ránk, kozmikus lámpás, a te
szivárványszín ernyőddel
s az északi fény játszva iramló árnyaival,
ragyogj késemre és villámra,
ragyogj le fehér oltáromra, abroszomra,
mely földi útként tűnik el a láthatár végtelenében,
ó, Nap, kövess vándorutamon, míg ebédem végére
nem érek,
légy velem, amíg csak manóként fényedben szét
nem pukkanok.