Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Doinaş, Ştefan Augustin: Az ezüst agyarú vadkan (Mistreţul cu colţi de argint Magyar nyelven)

Doinaş, Ştefan Augustin portréja

Mistreţul cu colţi de argint (Román)

Un prinţ din Levant îndrăgind vânătoarea

prin inimă neagră de codru trecea.

Croindu-şi cu greu prin haţişuri cărarea,

cântă dintr-un flaut de os şi zicea:

 

- Veniţi să vânăm în păduri nepătrunse

mistreţul cu colţi de argint, fioros,

ce zilnic îşi schimbă în scorburi ascunse

copita şi blana şi ochiul sticlos...

 

- Stăpâne, ziceau servitorii cu goarne,

mistreţul acela nu vine pe-aici.

Mai bine s-abatem vânatul cu coarne,

ori vulpile roşii, ori iepurii mici ...

 

Dar prinţul trecea zâmbitor înainte

privea printre arbori atent la culori,

lăsând în culcuş căprioara cuminte

şi linxul ce râde cu ochi sclipitori.

 

Sub fagi el dădea buruiana-ntr-o parte:

- Priviţi cum se-nvârte făcându-ne semn

mistreţul cu colţi de argint, nu departe:

veniţi să-l lovim cu săgeată de lemn!...

 

- Stăpâne, e apa jucând sub copaci,

zicea servitorul privindu-l isteţ.

Dar el răspundea întorcându-se: - Taci...

Şi apa sclipea ca un colţ de mistreţ.

 

Sub ulmi, el zorea risipite alaiuri:

- Priviţi cum pufneşte şi scurmă stingher,

mistreţul cu colţi de argint, peste plaiuri:

veniţi să-l lovim cu săgeată de fier!...

 

- Stăpâne, e iarba foşnind sub copaci,

zicea servitorul zâmbind îndrăzneţ.

Dar el răspundea întorcându-se: - Taci...

Şi iarba sclipea ca un colţ de mistreţ.

 

Sub brazi, el strigă îndemnându-i spre creste:

- Priviţi unde-şi află odihnă şi loc

mistreţul cu colţi de argint, din poveste:

veniţi să-l lovim cu săgeată de foc!...

 

- Stăpâne, e luna lucind prin copaci,

zicea servitorul râzând cu dispreţ.

Dar el răspunde întorcându-se: - Taci...

Şi luna sclipea ca un colţ de mistreţ.

 

Dar vai! sub luceferii palizi ai bolţii

cum stă în amurg, la izvor aplecat,

veni un mistreţ uriaş, şi cu colţii

îl trase sălbatic prin colbul roşcat.

 

- Ce fiară ciudată mă umple de sânge,

oprind vânătoarea mistreţului meu?

Ce pasăre neagră stă-n lună şi plânge?

Ce veştedă frunză mă bate mereu?...

 

- Stăpâne, mistreţul cu colţi ca argintul,

chiar el te-a cuprins, grohăind, sub copaci.

Ascultă cum latră copoii gonindu-l...

Dar prinţul răspunse-ntorcându-se. - Taci.

 

Mai bine ia cornul şi sună întruna.

Să suni până mor, către cerul senin...

Atunci asfinţi după creste luna

şi cornul sună, însă foarte puţin.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://7torony.hu/content.php?c=34991

Az ezüst agyarú vadkan (Magyar)

Levante hercege, ki vadászni imádott,

gyászos, mélabús erdőben lovagolt.

Ösvényt a bozótban nehezen vágott,

egy csontfuvolába fújt, majd szólt:

 

- Gyertek vadásszunk sűrű erdőkben

ezüst agyarú vadkanra, mi félelmetes,

mely naponta cseréli rejtett gödrökben,

a körmét, szőrét és látása üveges...

 

- Uram, mondták a kürtös cselédek,

az a vadkan nem erre szokott jönni.

Kürtös vadászatunk inkább térjen

vörös rókákra, vagy kis nyulakra lőni.

 

De a herceg nevetve lovagolt előre,

fák között a színekre tapadva figyelme,

fekvőhelyén nem rontott a szelíd őzre,

sem a röhögő hiúzra, minek villant a szeme.

 

Bükkök alatt ő a burjánba gázol:

- Nézzétek, hogy hempereg, jelez nekünk

az ezüst agyarú vadkan, nem lehet távol:

gyertek, mit fanyíllal, elejthetünk!...

 

- Uram, a fák alatt a víz csillog lent,

a szolga ránézve, elmésen szólott.

De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...

És a víz, mint ezüst agyar, csillogott.

 

Szilfák alól nógatja az elszéledt cselédeket:

- Nézzétek, hogy fújtat és járatja velünk

az ezüst agyarú vadkan, a hegyi réteket:

gyertek, mit vas nyíllal elejthetünk!...

 

- Uram, a fák alatt a fű susog lent,

a szolga, merészen nevetve, szólott.

De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...

És a fű, mint ezüst agyar, csillogott.

 

Kiáltva noszogat a fenyves bozótjából:

- Nézzétek, hol pihen, ahol rátörhetünk

az ezüst agyarú vadkanra, a mondából:

gyertek, mit tüzes nyíllal elejthetünk!...

 

- Uram, az ágak közt a hold ragyog fent,

a szolga, megvető nevetéssel, szólott.

De megfordulván, ő válaszolt: - Csend...

És a hold, mint ezüst agyar, csillogott.

 

De jaj! az égbolt halvány csillagával,

a félhomályban, forrás fölé hajoltan,

egy óriás vadkan jött és az agyarával

vonszolta őt vadul a vörös porban.

 

- Milyen különös dúvad, mi összevérez,

megállítván a vadkanvadászatom?

Mily sötét madár van a holdon és könnyez?

Milyen fonnyadt levél ütögeti az arcom?...

 

- Uram, az ezüst agyarú vadkan,

mely elkapott, röfögve, s a fákhoz ment.

Hallgasd a kutyákat, üldözik az avarban...

De megfordulván, ő válaszolt: - Csend.

 

Fogd a vadászkürtöt és fújjad folyton.

Fújjad, míg meghalok, a tiszta égre...

Aztán nőtt a hold egyre az alkonyon,

és a kürt is szólt, majd elhalkult végre.



FeltöltőCsata Ernő
Az idézet forrásasaját

minimap