Poveste sentimentală (Román)
Pe urmă ne vedeam din ce în ce mai des. Eu stăteam la o margine-a orei, tu - la cealaltă, ca două toarte de amforă. Numai cuvintele zburau între noi, înainte şi înapoi. Vârtejul lor putea fi aproape zărit, şi deodată, îmi lăsam un genunchi, iar cotul mi-l înfigeam în pământ, numai ca să privesc iarba-nclinată de căderea vreunui cuvânt, ca pe sub laba unui leu alergând. Cuvintele se roteau, se roteau între noi, înainte şi înapoi, şi cu cât te iubeam mai mult, cu atât repetau, într-un vârtej aproape văzut, structura materiei, de la-nceput. |
Érzelmes történet (Magyar)
Később egyre gyakrabban találkoztunk. Én ültem egyik szélén az órának, te – a másikon, mint amforán a két fül. Csak a szavak röpködtek közöttünk, előre-hátra. Örvénylésük szinte látható volt, és egyszer csak térdre ereszkedtem könyököm belefúrtam a földbe, hogy jobban lássam, amint meghajlik a fű egy-egy lezuhanó szó súlya alatt, akárcsak egy vágtató oroszlán talpától. A szavak keringtek-forogtak közöttünk előre-hátra, s ahogyan egyre jobban megszerettelek, szinte látható örvénylésben testté lett, ami kezdetben ige volt.
Feltöltő | Sebestyén Péter |
Az idézet forrása | http://ujnautilus.info/nichita-stanescu-fenyhajlitas-reszletek |
|