I
jaj nekem, begyógyult sebem,
jaj, megszáradt a vér
és behegesedett.
ó, uram, gyógyult lettem!
mostantól a boldogság fog rágni,
a derű fog széttépni,
és az akkori őrület nem fog visszatérni,
nem, nem borítom többé csókokkal vállait.
életem békében és harmóniában fog telni,
gazdag olvasmányokkal, rendszeres étkezésekkel.
egészség támadja majd meg a tüdőm.
értelem tépi majd szét az agyvelőm.
jaj, sebem, én drága sebem,
életem kedvenc sebe,
seb - amiért éltem, körmeimmel feszegettem -
begyógyult, ó uram, gyógyult lettem!
és soha többé a láz nem gyújtja kiégésig
életem lámpását.
II
el kell fogadnom a tényt: nem tudok többé verset írni,
nem vagyok rá képes, nem működik bennem valami.
írtam évekig, gyűlölettel, szerelemmel, és most
agyam halott.
úgy indultam a maratonra, mint a 100 méteres futásra.
mindent egyszerre akartam, meg akartam őrjíteni az olvasómat.
elfelejtettem, hogy az élet hosszú.
nem képzeltem, hogy egyszer megállok és fizetni fogok,
hogy minden, amit valaha tettem, ellenem fordul majd,
és nem fogom tudni utolérni magam.
és minden próbálkozás, hogy valamit alkossak,
újabb kiábrándulás lesz.
mit fogok írni még negyven évig?
összeszorítom fogaim, kritikákat írok,
vagy ki tudja, milyen emlékezéseket,
eltűröm majd a fiatalok leereszkedését, lógó orral hallgatok
ha versek kerülnek szóba, fordítani fogok
hogy ne felejtsenek el az emberek, hogy tűnjön úgy, mintha élnék,
vagy kiadok valamikor egy fiatalkori versekből összeállított kötetet,
melyek olyan rosszak, hogy egy könyvbe sem válogattam őket
és „tekintélyes” sikerem lesz, azt mondják majd rám
„a szerelmes versek poétája”,
előfutára az isten tudja milyen verseknek, mik akkor lesznek,
nem tudom, nem tudom…
fiatalabb barátaim, ne tegyetek úgy, mint én,
számítsátok ki a verseiteket hatvan évre.
én? nem tudom milyen utat válasszak, mit lehetne tenni
és nem tudom mit kellene érezzek és mit képzelhetek még.
most tényleg úgy érzem, nekem befellegzett.
egy öreg költő leszek, aki évtizedek óta nem írt,
saját halálom túlélője,
és aki jobb lett volna, ha soha nem csinál semmit.
III
vajon vége az életemnek? vajon végem van?
egy csődtömeg vagyok? csak por lesz belőlem?
jön majd a halál és te meg fogsz vetni.
szörnyű lesz, szörnyű.
egyedül leszek, magányosabb minden embernél, egyedül.
senki nélkül, pihenés nélkül.
megértek majd mindent, ah, érts meg, és mindenki szeretni fog,
mindenki emlékezni fog rám.
elveszett vagyok, elveszett
harapd meg a számat.
csúnyán esni fog az utakon, csuromvizesek leszünk.
megtanulunk majd gyűlölni.
eljön majd az ősz, az elme ősze, a fulladás.
szájunk puha lesz és meleg, eljön a hold,
eljönnek majd a fellegek hogy megismerjenek
és meg fogunk halni, szeretkezni fogunk.
igen-igen, maradj itt mellettem, nézz rám, végem van, végem.
körülöttünk csak halál terem.
holtak lesznek a csillagok, orr orr mellett, mint a kóborkutyák,
meghalnak a körmök.
vége. maradj mellettem. megérte?
élve ébredtünk.
szörnyű volt: éltünk.
szörnyű volt, szörnyű.