Cântecul omului (Román)
Ma-ntorc zdrobit. Ce drum enorm! Viu dintr-o ţară depărtată, Pe care harta n-o arată... Sunt obosit, aş vrea să dorm. Sunt ani, sunt ani de când alerg Tot înainte, înainte, Cu-aceeaşi întrebare-n minte: De unde viu şi unde merg? Şi barca-mi nu mai e la fel, Iar pânzele-i imaculate De la plecare, sunt pătate, Ca şi o masă de hotel. O mânam eu, sau mă ducea În voia vântului, tot anul? Eram sau nu, eu, căpitanul? Sărmanei bărci ce rătăcea? O amintire mi-a rămas... Ţara nădejdii,-n depărtare, Mi se părea atât de mare - Şi-am ocolit-o într-un ceas! Un gând mă tulbură, mâhnit, Ca un ecou de harfă spartă: E visul meu neîmplinit, E idealul meu în artă! În goana lui, izbit de stânci, Mă-ntorc la mal, mânat de soartă, Pe inimă c-o floare moartă, S-ascunză ranele-i adânci. Şi-acum, în drumul spre mormânt Privind amurgul arămiu, Când simt ce-aş fi putut să fiu, Mă-nduioşez văzând ce sunt... Feltöltő | P. Tóth Irén |
Az idézet forrása | http://poeziisiversuri.com |
|
Az ember dala (Magyar)
Mekkora útról térek vissza! Egy távoli országból jöttem, Mely nincs rajta a térképeken... Aludni kéne. Elfáradtam. Sok éve űz a rohanás - Mindig előre, csak előre, Egy kérdés szólít, dübörögve: Honnan, hová az utazás? Már csónakom sem ugyanaz. És érintetlen vitorlája Pecsétes lett az indulásra, Mint szállodai asztallap. Vittem őt, vagy ő vitt engem Hová szél fújt, hosszú éveken? ő vezetett, vagy én vezettem, Tévelyegve tengereken? Egyetlen emlékem maradt... Ott messze, bizalom országa - Oly óriásnak tűnt határa, és bejártam egy perc alatt! Feldúl egy fájó gondolat, Mint hasadt hárfa kiáltása: Elveszni hagytam álmomat, Elhagyva művészet varázsa!
Rohanva, szikláktól törötten, Sorsom visszavezet a partra, Halott virággal eltakarva Mély sebeket szívemen.
És most, útban a sír felé, Nézve a rézvörös alkonyt, Fájlalom azt, ami vagyok, Siratva azt, mi lehetnék...
|