Arghezi, Tudor: Eltűnt halott (Oseminte pierdute Magyar nyelven)

Iubirea noastra a murit aici.

Tu frunza cazi, tu creanga te ridici.

Atât amar de ani e de atunci!

Glicina tu, florile-ti arunci.

A mai venit de-atuncea sa va asculte,

Voi plopi adânci, cu voci si soapte multe?

Voi ati ramas întorsi tot spre apus,

Voi cresteti toti de-a pururea în sus.

N-o mai zariti, din vârfuri, nicaieri?

Stiti voi ce vorba este vorba "ieri"?

La poarta, umbr-aceluiasi stejar,

Ma rog, intrând de domnul gradinar.

Fântâna curge, ca si-atunci, mereu,

Tu curgi, fântâna, pe trecutul meu.

Si toate sunt precum le-am cunoscut,

Ramase-asa, ca dintr-un început.

I-am spus ca vreau sa caut un mormânt,

Pe care l-am sapat, de mult, cântând.

Si mi-a raspuns ca nu e în gradina lui.

E-adevarat. Nu este mormântul nimanui.

Szerelmünk itt halt meg valamikor.

Hullj, lomb, emeld meg ágadat, bokor.

Azóta láttam bús évet, sokat.

Glicínia, szórd, szórd a szirmokat.

Jött ő azóta, dús nyárfák, közétek,

Hallgatni, mit suttogtok, mit beszéltek?

Most is nyugatra hajlik ágatok,

S fölfelé nő mindig sudárotok.

Nem látjátok őt, csúcsról nézve fent?

Tudjátok, a "tegnap" szó mit jelent?

A kapunál tölgy, ismerem a fát,

Megkérem a kertészt és bebocsát.

Folyik a kút, mint akkor, szabadon.

Te kút-ér, ott folysz át a múltamon.

Ahogy ismertem, minden úgy maradt,

Nem változott meg annyi év alatt.

S szóltam: A kertnek itt egy sírja van,

Én ástam azt dalolva, rég, magam.

Kertemben nincsen sír - így válaszolt.

Igaz. Hiszen a senki sírja volt.