Krilov, Ivan Andrejevics: A kígyó meg a bárány (Змея и Овца Magyar nyelven)

Змея лежала под колодой

И злилася на целый свет;

У ней другого чувства нет,

Как злиться: создана уж так она природой.

Ягненок в близости резвился и скакал;

Он о Змее совсем не помышлял.

Вот, выползши, она в него вонзает жало:

В глазах у бедняка туманно небо стало;

Вся кровь от яду в нем горит.

"Что сделал я тебе?" - Змее он говорит.

"Кто знает? Может быть, ты с тем сюда забрался.

Чтоб раздавить меня, - шипит ему Змея. -

Из осторожности тебя караю я". -

"Ах, нет!" - он отвечал и с жизнью тут расстался.

 *

В ком сердце так сотворено,

Что дружбы, ни любви не чувствует оно

И ненависть одну ко всем питает,

Тот всякого своим злодеем почитает.

Tuskó alatt lapult a Kígyó,

gyűlölve mindent, mint magát,

amiért a teremtéskor így, óh,

éppen így formálta a világ!

A közelben egy kis Bárány ugrándozott

s hogy Kígyó van, eszébe se jutott.

Az meg előosont s beledöfte fullánkját.

Szegény Bárány, akit vad méreg tüze járt át,

sápadni látta a földet-eget

s zokogva mondta: "Mit vétettem ellened?"

"Mit tudom én?" sziszegte a Gonosz,

"tán azért jöttél, hogy agyontaposs:

csak óvatosság volt, hogy megbüntettelek."

"Én? Agyon-?" sírt fel a Bárány, s kiszenvedett.

*

Kire saját szíve szabja rá sorsa átkát,

akit sohase fűt szeretet és barátság,

aki másra gonoszságot vetít:

azt hiszi, hogy - őt üldözik.