Jeszenyin, Szergej: Szülőföld, sivó homok (Край ты мoй заброшенный Magyar nyelven)

Край ты мoй заброшенный,
Край ты мой, пустырь,
Сенокос некошеный,
Лес да монастырь.

Избы забоченились,
А и всех-то пятъ.
Крыши их запенились
В заревую гать.

Под соломой-ризою
Выструги стропил,
Ветер плесень сизую
Солнцем окропил.

В окна бьют без промаха
Вороны крылом,
Как метель, черемуха
Машет рукавом.

Уж не сказ ли в прутнике
Жисть твоя и быль,
Что под вечер путнику
Нашептал ковыль?

1914

Szülőföld, sivó homok,
utat temető,
fák homályán klastromok,
árva legelő.

Négy-öt ház, reménytelen,
porlepett sövény.
Szarufákon veresen
tajtékzik a fény.

Vén gerendán zsúp-kalap,
málló ház felett.
Zöld penészre hint a nap
arany pettyeket.

A homályos ablakot
hollószárny veri.
Zöld ingét egy bodza ott
szélbe lengeti.

Mese volt csak, úgy hiszed,
egész életed,
s róla csak a fű zizeg
múló éneket.