Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Tarageľ, Dušan : Mese Paľkoról és a fagylaltról (Rozprávka o Paľkovi a zmrzline Magyar nyelven)

Tarageľ, Dušan  portréja

Vissza a fordító lapjára

Rozprávka o Paľkovi a zmrzline (Szlovák)


Paľko bol chlapček, ktorý zo všetkého najradšej jedával zmrzlinu. Jeho babička mu ju kupovala každý deň, vždy po ceste zo škôlky a Paľkovi chutila tak, že ich niekedy zjedol aj päť. Babička sa z toho tešila – keď bola ona malá, o zmrzline sa jej len snívalo, v takej chudobe vtedy žila. Paľkovi zdĺhavo hovorila o zlých a ťažkých časoch, o mastnom chlebe s cibuľou a o ľuďoch umierajúcich od hladu. Paľko medzitým zlízal zmrzlinu, potom sa pustil do plaču a pýtal si ďalšiu. Babička mu ju rýchlo kúpila, pretože Paľkov plač bol taký odporný a prenikavý, že sa zastavovala premávka a z oblohy padali vtáky stuhnuté od hrôzy a prekvapenia.
Tak to šlo každý deň. Jednej peknej nedele však Paľko odmietol zjesť obed a namiesto neho si pýtal zmrzlinu. Paľkov otecko rozčúlene vstal spoza stola a chcel malého naničhodníka roztrhnúť ako žabu, no mamička s babičkou padli na kolená a prosili ho o zľutovanie. Otecko ustúpil. Zachmúrene si sadol do kúta a pozoroval babičku, ako natešene otvára chladničku a kladie pred Paľka obrovskú zmrzlinu. Odvtedy Paľko jedával už len zmrzlinu: na raňajky, na obed aj na večeru. Bol šťastný a spokojný – zmrzlina mu stále chutila a nič viac mu nechýbalo. A tak to už zostalo. Rodičia a babička vláčili domov plné vedrá zmrzliny, Paľko ju všetku zjedol a ešte si pýtal ďalšiu.
Lenže jedného dňa, opäť to bolo v nedeľu, Paľko pažravo zjedol dve vedrá zmrzliny. Chvíľu sa cítil príjemne, žalúdok mal plný chladivej hmoty, no odrazu mu prišlo zle. Nevládal ani vstať, len sedel a pozeral pred seba. Skúsil aj plakať, no z úst mu vyšli len akési stony. Rodičia sa zhrozili. Babička s mamičkou pobiehali po kuchyni a nariekali. Otecko búchal päsťami po stole a nahnevane kričal: Ja som vám vravel, že sa toto neskončí dobre!
Paľka uložili do postele a zavolali k nemu najslávnejšieho detského lekára, doktora Buchenwalda. Ten dlho sedel pri Paľkovi a robil mu rôzne vyšetrenia, až napokon vstal, pristúpil k rodičom a vážnym hlasom povedal: Vášmu synovi od neustáleho jedenia zmrzliny zmrzol žalúdok. Musíme mu ho vymeniť, pretože zamrznuté žalúdky sa nedajú liečiť.
Všetci sa pustili do plaču, no nedalo sa nič robiť. Paľka odviezli do nemocnice a tam mu žalúdok vymenili. Pretože však nemali na sklade žiadne poriadne žalúdky, Paľkovi museli dať plechový. Bol to vlastne bubon z automatickej práčky, ale všetci boli radi, že našli aspoň ten.
Po týždni pustili Paľka z nemocnice domov. Bol trochu bledý, no na zmrzlinu už nepomyslel a viac ju nechcel ani vidieť. Rodičia mu naložili na tanier zemiaky s rezňom a Paľko sa s chuťou pustil do jedla. Lenže trápeniu ešte stále nebol koniec: jedlo mu padalo do žalúdka s obrovským plechovým dunením a susedia začali nahnevane búchať na steny, pretože ich hluk rušil. Babička sa pustila do plaču a onedlho zomrela – bola to ona, kto začal Paľkovi kupovať zmrzlinu. Mamička s oteckom sa tvárili, že ich plechový rachot neruší. Napchali si do uší vatu, no ani to im nepomohlo. Zlí susedia sa neustále sťažovali, vyhrážali a posielali udania, až sa otecko nahneval a predal Paľka do cirkusu. Paľko tam ako hlavná atrakcia musel pred divákmi jesť rezne so zemiakmi a plechový rachot, ktorý vychádzal z jeho útrob, zožal vždy ohromný potlesk. Nuž, takto skončia všetci tí, ktorí jedávajú len zmrzlinu, milé deti.


KiadóLCA
Az idézet forrásaDušan Tarageľ – Jozef „Danglár“ Gertli: Rozprávky o neposlušných deťoch a ich starostlivých rodičoch

Mese Paľkoról és a fagylaltról (Magyar)


Paľko egy olyan kisfiú volt, aki mindennél jobban szerette a fagylaltot. Óvodából jövet a nagymamája minden áldott nap vett neki fagyit, s olykor még öt tölcsérrel is képes volt megenni. A nagymama nagy örömét lelte ebben, mert gyerekkorában ő még csak álmodni sem mert édességről, olyan nagy szegénységben éltek. Paľkonak hosszasan mesélt az ínséges és nehéz időkről, a hagymás-zsíros kenyérről, az éhen halt emberekről. Paľko ezalatt elnyalta a fagyiját és menten sírva fakadt, hogy egy újabb adagot kizsaroljon. A nagymami gyorsan vásárolt egy másikat, mert Paľko olyan undokul és fülsiketítően tudott bőgni, hogy még a forgalom is leállt, az égből pedig rémülettől holttá dermedt madarak hullottak alá.
Így ment ez minden áldott nap, mígnem egy szép vasárnapi napon Paľko az ebéd helyett is fagyit akart enni. Paľko apukája felindultan pattant fel az asztaltól, hogy széttépje ezt a kis semmirekellőt, mint egy békát, de az anyuka és a nagymama térden állva könyörögtek neki, hogy kegyelmezzen a gyereknek. Az apuka engedett. Elborult arccal figyelte a sarokból a nagymama buzgólkodását, ahogy egy óriási adag fagylaltot vesz elő a hűtőből Paľkonak. Attól a naptól kezdve Paľko a fagyin kívül mást nem is evett – fagyi reggelire, fagyi ebédre, fagyi vacsorára. Boldog és elégedett kisfiú volt, mert a fagyin kívül semmi másra nem vágyott. És ez így is maradt. A szülők és a nagymama hatalmas vödrökben cipelték haza a fagylaltot. Paľko mindig mindet megette és még tovább követelőzött.
Történt egyszer, ismét egy vasárnapi napon, hogy Paľko, miután két vödör fagyit behabzsolt, egyszeriben rosszul lett. Eleinte még jól érezte magát, a hűs massza kellemesen feszítette a bendőjét, de aztán fel sem tudott állni, csak ült, maga elé meredve. Megpróbált egy kicsit sírni, de csak szánalmas nyöszörgés hagyta el a száját. A szülők megrettentek. A nagymama és az anyuka jajveszékelve szaladgáltak a konyhában fel és alá. Az apuka felugrott és felindultan kiabálni kezdett.
– Én megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége – üvöltötte olyan hangerővel, hogy még a poharak is beleremegtek a kredencben.
Paľkot ágyba fektették és elhívták hozzá Doktor Trulemart, a leghíresebb gyermekorvost, akit csak ismertek. A doktor hosszasan vizsgálta a beteget, majd behívatta a szülőket és komoly hangon így szólt:
– Az önök fiának az állandó fagylaltevéstől megfagyott a gyomra. Gyomorátültetésre van szüksége, mivel fagyott állapotban nem tudjuk meggyógyítani.
Mindnyájan nagy sírásba kezdtek, de nem volt mit tenni. Bevitték Paľkot a kórházba és kicserélték a gyomrát. De mivel nem volt raktáron semmilyen rendesnek mondható gyomor, egy bádoggyomrot ültettek be a régi helyére, ami valójában egy lerobbant automata mosógép forgódobja volt, de mindannyian nagyon örültek, hogy legalább ez akadt.
Egy hét múlva Paľkot kiengedték a kórházból. Egy kicsit sápadt volt ugyan, de a fagyira többé rá sem tudott nézni. A szülei rántott szeletet tettek eléje, krumplival, és Paľko nagy étvággyal fogott az evéshez. Csakhogy a szenvedések sora ezzel még mindig nem ért véget: a lenyelt étel olyan borzasztó fémes csattogást keltett a gyomrában, hogy a szomszédok idegesen dörömböltek a falon nyugalmuk érdekében. A nagymama nagy zokogásba kezdett, és nemsokára meg is halt a nagy lelkiismeret-furdalástól – merthogy ő szoktatta rá Paľkot a fagyira. Anyuka és Apuka úgy tettek, mintha a forgódob csattogása egyáltalán nem zavarná őket. Vattadugaszt raktak a fülükbe, de nemigen használt. Gonosz szomszédjaik minduntalan zaklatták őket, végül is a családnak el kellett költöznie. Az apuka elvesztette az állását, az anyuka pedig megőrült, mivel a pályaudvar várótermében kellett tölteniük az éjszakákat.
Paľko végül is cirkuszi mutatványosként végezte, rántotthús- és krumplinyelőként, s a forgódob csörömpölését mindig nagy ovációval fogadta a közönség. De ez már egy következő mese, kedves gyerekek.


Az idézet forrásaRémmesék rendetlenke gyermekekről és ostoba szüleikről, Kalligram – folyóirat, 1995/4 évfolyam, 2 szám., p. 84–91.

minimap