Bor, Matej: Átkelt a vándor az atomkoron VI (Šel je popotnik skozi atomski vek 6 Magyar nyelven)

6

Šel je popotnik skozi atomski vek

in srečal popotnika.

Ta mu je rekel: Kam?

- Ne vem.

- Jaz tudi ne.

- Pa pojdi z menoj, kamor prideva, prideva.

In sta šla.

Tretji se jima je pridružil,

ne da bi vprašal, kam gresta,

vesel, da je nazadnje našel pravo pot.

In tako je bilo s četrtim in šestim in desetim

in tisočim in stotisočim.

Tedaj pa je rekel prvi popotnik drugemu:

Kam gredo vsi ti ljudje?

- Za nama.

- In ne vedo, da midva ne veva, kam greva?

- Ne.

- Torej jim morava povedati.

- Nikar, je rekel oni. To naju bi stalo glavo.

Rajši se ločiva in pojva vsak svojo pot.

In sta se ločila.

Za njima pa je nastal tak trušč in hrušč,

da se je od njega tresel ves atomski vek.

Vse se je prepiralo,

katera od poti,

ki sta jo ubrala ona dva, je prava.

In še preden je prišel popotnik tako daleč,

da bi bil varen pred krvjo,

je začela teči kri.

Svetal od nje

je stal na pobočjih časa

in gledal navzdol po atomskem veku.

In je bil žalosten, tako,

da ga je celo žalost zapustila.

VI

Átkelt a vándor az atomkoron

s egy másik vándorral találkozott.

Az így szólt hozzá: Hová?

- Nem tudom.

- Én sem.

- Hát gyere velem, elérünk, ahová érünk.

S elindultak.

Hozzájuk csatlakozott a harmadik,

s meg se kérdezte, hová mennek,

örült, hogy végre helyes útra lelt.

S így ment ez a negyedikkel, hatodikkal, tizedikkel,

ezredikkel és százezredikkel is.

Akkor így szólt az első vándor a másodikhoz:

Hová megy ez a tengernyi ember?

- Utánunk.

- S nem tudják, hogy mi ketten nem tudjuk, hová megyünk?

- Nem.

- Akkor mondjuk meg nekik.

- Soha, mondta amaz, ez az életünkbe kerülne.

Inkább váljunk el s menjen mindegyikünk a maga útján.

És elváltak egymástól.

Mögöttük olyan égszakadás-földindulás támadt,

hogy az egész atomkor belerendült.

Mindenki azon vitázott,

melyik a helyes út,

amit az a két vándor választott.

S mielőtt a vándor még olyan messzire ért volna,

ahová a vér el nem érhet,

ömleni kezdett a vér.

A vér fényében állt a vándor,

az idők ormain

és alátekintett az atomkorba.

S olyan szomorú lett akkor a vándor,

hogy még a szomorúság is elhagyta.