Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Ina Valcsanova : A Krach sziget (ОСТРОВ КРАХ Magyar nyelven)

Ina Valcsanova  portréja

ОСТРОВ КРАХ (Bolgár)

На Капка

ПЪРВА ЧАСТ

Мисля, че трябва да си подстриже косата. Преди четири години, когато си я беше подстригала, не е достатъчно да се каже, че изглеждаше с десет години по-млада. Аз изобщо много се дразня, като кажат „с десет години по-млада“. С десет години по-млада от какво? Важното е не че изглеждаше по-млада, а че беше намерила истинската си физиономия. Имам предвид това, което би трябвало да правят фризьорите, или по-скоро кинорежисьорите – да намират правилната физиономия.
Винаги съм си мислила, че прилича на графиня. Когато си опъне косата назад и я прибере плътно към главата, тогава и раменете є се изправят, започва да гледа по друг начин, да ходи по друг начин и наистина заприличва на графиня. Но обикновено е рошава, присвива очи и мижи под бретона. И изобщо не забелязва, че си бръчка носа. Защото тя винаги е убедена, че изглежда добре.
Аз тогава є казах, че много є отива и винаги така да ходи. А тя ми отговори, че било много дамско и приличало на „прическа“. И само след две седмици успя да я върже отзад с противното оранжево ластиче. Повечето жени просто се стесняват да изглеждат добре. Или може би ги е страх да не изглеждат смешни. Познавам този страх, много пъти съм го изпитвала, преди да постигна сегашното си равновесие. Хората могат да се подсмихват гадно и направо ти се струва, че това е краят. Особено когато разбереш със сигурност, че не ти се е сторило. Изобщо не ти се е сторило и направо ти се хилят в лицето.
Колко е смешно сега, когато вече знам колко струвам. И колко струват Те.
Тя, разбира се, е нещастна и се прави, че не е. Като всички. Непрекъснато е много весела. Усмихва се даже когато е сама и ходи по коридора. И вместо да каже „добър ден“, се усмихва още по-широко. Страхотна усмивка. Направо да ти се скъса сърцето от мъка.
Но не прави комплименти. Никога не ти казва нещо приятно. Пули се с доверчивите си очи и веднага ти казва поредното смешно нещо, което є се е случило. Например – спрели є тока, понеже забравила да го плати, котката съборила свещта, а мъжът є вдигнал скандал и отказал да ходи да яде кебапчета. Много смешно.
Не изпитвам превъзходство, по-скоро ми е жал. Мисля, че съм достигнала нивото, на което трябва да започна да помагам на другите. Затова започвам да се опитвам да ги разбера. Опитвам се да си представя как човек може да забрави да си плати тока. Наистина ми е мъчно.
Сега яде торта. В бюфета продават една торта, цялата от много тежък маслено-шоколадов крем. Само едно парче е достатъчно, за да ти запуши всички артерии завинаги. Тя си взема почти всеки ден. Сега поглежда към мен, облизва си лъжичката и се усмихва. Отдавна ми е известно, че хората правят такива неща, защото подсъзнателно искат да се накажат за нещо. Само аз си знам какво ми струваше да изляза от този кръг.
Аз бях дебело дете и това беше страшно, но по-страшното бе, че останах дебела и в пубертета. Сега, разбира се, знам, че съм си го причинявала сама, но тогава не знаех. Тогава не можех да разбера защо е толкова несправедливо, не можех да разбера защо само аз съм дебела и ме беше страх.
Успявам да отговоря с нещо като усмивка, но не ме бива много в това, не ме бива за фалшиви неща, затова свеждам поглед към чая си. Моят чай е в порцеланова чаша, която съм си донесла от вкъщи. Не трудно, но много малко хора го правят. Хората не ги интересува. Държат с два пръста горещите си, омекнали пластмасови чашки и пластмасовите бъркалки ги удрят по бузата. По телевизията са пуснали мач и някакви мъже са се втренчили в екрана. Пият, разбира се. Топла бира и топла водка от пластмасови чаши.
Поглеждам пръстена си – той е съвършен. Ето нещо, което не е пластмаса.



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóКорпорация Развитие
Az idézet forrása.

A Krach sziget (Magyar)

Kipkának

ELSŐ RÉSZ

Azt hiszem, le kellene vágatnia a haját. Négy éve is levágatta, és mondhatni tíz évvel fiatalabbnak nézett ki. Bár ez nem lenne teljesen igaz. Ráadásul roppantul irritál, ha azt mondják, „tíz évvel fiatalabbnak”. Tíz évvel fiatalabbnak, de minél? Az a fő, hogy nem fiatalabbnak nézett ki, hanem inkább rátalált a valódi arcára. Szerintem minden fodrásznak, vagy talán még inkább, minden filmrendezőnek arra kellene törekednie, hogy megtalálják valakinek az igazi arcát.
Mindig is azt gondoltam, hogy egy grófnőre hasonlít. Amikor hátrafésüli a haját, és szorosan a fejéhez simítja, még a válla is kiegyenesedik, megváltozik a tekintete, más lesz a járása, és tényleg olyanná válik, akár egy grófnő. Amúgy meg rendszerint kócos, és a frufruja alól hunyorog. És fogalma sincs arról, hogy mennyit fintorog az orrával. Mert tökéletesen tudja, hogy mennyire jól néz ki.
Négy éve azt mondtam neki, hogy nagyon jól áll neki ez a haj, hagyja meg ilyenre. Erre azt felelte, hogy ez így nagyon asszonyos, és ez olyan már, mint egy „frizura”. Két hétre rá, már össze is fogta hátul egy förtelmes narancssárga hajgumival. A legtöbb nőt egyszerűen zavarja, ha csinos. Vagy azon aggódnak, hogy nevetségessé válnak. Ismerem ezt a félelmet, sokszor tört rám, mielőtt elértem volna a mostani lelki békémet. Amikor valaki sunyin rád mosolyog, úgy érzed, máris vége van a világnak. Pedig te nem is tettél semmit. De ez nem számít, így is, úgy is a képedbe vigyorognak.
Mennyire nevetséges ez most, amikor már tudom, mennyit érek. És mennyit érnek Ezek.
Ő, persze, boldogtalan, viszont úgy tesz, mint aki nem az. Mint mindenki más. Állandón jókedvű, majd kicsattan. Még akkor is mosolyog, amikor egyedül mászkál a folyosón. És ahelyett, hogy „jó napot”-tal köszönne, csak még szélesebbre húzza a száját. Észveszejtő mosoly. A szívem szakad meg a kíntól.
Nem bókol. Soha, senkinek nem mond semmi kedveset, csak mereszti azt az ártatlan tekintetét, és azon nyomban megosztja a szembejövővel a legfrissebb, vele történt mókás esetet. Például: kikötötték a villanyóráját, mert elfelejtette befizetni a csekkét, a macska ledöntötte a gyertyát, a férje botrányt csinált, és nem akart fasírtot enni. Állati vicces.
Nem érzek fölényt vele szemben, inkább sajnálom. Úgy gondolom, elértem arra a szintre, amikor már tudok segíteni másokon, ezért inkább igyekszem megérteni őt. Megpróbálom elképzelni, milyen az, amikor az ember elfelejti befizetni a villanyszámláját, és tényleg elszomorodom.
Most sütit eszik. A büfében kapható egy borzasztóan nehéz, vaj- és csokikrémes torta. Egyetlen szelet is elég belőle ahhoz, hogy egy életre elrekessze az ember összes artériáját, ő meg majd minden nap megeszik egyet. Most rám néz, lenyalja a kiskanalat, és elmosolyodik. Már rég megtanultam, hogy az ilyesmivel az emberek tudat alatt büntetik magukat. Nekem aztán nem kell elmagyarázni, hogy mekkora erőfeszítésbe telik kilépni ebből a spirálból.
Kislánykoromban kövér gyerek voltam, ami önmagában is elég rettenetes, de ennél még borzaszóbb, hogy kamaszkoromra is kövér maradtam. Ma már, persze, tudom, hogy mindezt magamnak okoztam, de akkor erről még fogalmam sem volt. Akkoriban nem értem fel ésszel, honnan ez az igazságtalanság, miért csak én vagyok kövér, és folyamatosan szorongtam.
Valami mosolyfélével próbálok válaszolni, de ez nem kifejezetten az én világom, nem bírom a hamisságot, ezért inkább a teámra meredek. A teát porceláncsészéből iszom. Otthonról hoztam magammal. Nem kerül semmibe, mégis kevesen csinálnak így, inkább két ujjal tartják a forró, meglágyult plasztik poharaikat, miközben a műanyag keverőpálcikák összekaristolják az arcukat. A tévében épp valami meccs megy, a férfiak a képernyőre szegezik a tekintetüket. Isznak is, nyilván. Langyos sört és felmelegedett vodkát. Műanyag poharakból.
Ránézek a gyűrűmre: na, ez tökéletes. Ez végre nem műanyag.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
KiadóTypotex Kiadó
Az idézet forrása.

minimap