Šrámek, Fráňa: Píseki versike (Písecká Magyar nyelven)

Po řece Otavě za vorem vor
v jarech a létech odplouvaly,
míjely v dálku, zrozenci hor,
a my se za nimi dívávali.

Za vorem vor a po šiku šik
my odtud do světa odcházeli,
zapadal, Otavo, tvých jezů vzlyk,
my jej však do srdcí uzavřeli.

Moh život hřímati, stohlasý sbor
hlas jeden věrný neumlčel,
kdy se mi zachce jen: pluje zas vor,
jez noční hude do harf a cell.

A za hlasem věrným, šumot a shon,
vzpomínky v průvod se přidávají,
a je to Písek, je to zas on,
fanfáry z věžě vyhrávají.

Fanfáry z věže jak hrávaly dřív,
vstříc prvním májům do jitřních par,
zní vítr stříbrný, jak zníval dřív,
a slibuje dar, života dar.

Stříbrný větře, blažený kout,
kdes první vlajkou třepotně dul,
a vlajky až zplihnou, přestanou dout,
i tehdy díky, že jsi nám dul.

A tehdy znovu: blažený kout
a z něho do světa tolik je cest –
z jar našich nebe dnes nad ním pnout,
to by tu v noci napadlo hvězd.


(1928)

Az Otava folyócska, kb. öt kilométernyire Písek fölött

Tutajok folyama folyt a folyón
nyáron az Otaván s tavasszal,
messzibe tűntek a hegytarajon,
s mi néztük; a látvány várt, marasztalt.

Tutajok folyama és rajai:
onnan eredtünk szét a világba,
messze zubognak a gátfalai
az Otavának, a szívbe zárva.

Bőghet az élet, a nagy polifón,
nem marad el soha egy hang,
bármikor akarom, jön tutajom,
csellót is túlzokog, belezsong.

Tornyok, a fanfár, mint valaha,
májusi párát hajnal egén
zúg az ezüst szél, mint valaha,
és élet-ajándékot igér.

Hej, te ezüst szél, boldog idő,
melyben a zászlód fellobogott!
És majd ha lekókad s nem lebeg ő,
hála neked, hogy fújtad ott!

Felcsendül a hű, nagy zakatolás,
jön vele emlék garmadával,
és eljön Písek, nem, sose más,
tornyainak fanfárszavával.

És újra, ismét: boldog idő,
honnan a világba oly sok az út –
tavaszainkból új ég növő,
s belőle az éjjel csillaga hullt.

Az Otava folyó