Šrámek, Fráňa: Két árnyék (Stíny Magyar nyelven)

Přeněžný stíne ztepilý,
mohu jít s vámi, smím?
Byť krásou vaší opilý,
jsem také jenom stín.

Nás nezmámí ten bědný klam
jejž dějem lásky zvou.
My nespášeme melodram,
hru pouze stínovou.

Když stín se k stínu nachýlí,
tu není horkých úst,
netluče slavík zpozdilý,
jen stíny počnou růst.

Když v náručí stín stínu pad,
i náručí je stín.
Z hvězd sněží jenom mrazný chlad,
já stín jsem jen, vy stín.

A někde snad je bloudků dvé
a lže jim pták a keř,
nevědí o hře stínové
a šeptají si: Věř!

Však stínům střemcha nekvete,
smích nezní hrdliččin…
Proboha, vy snad pláčete?
To přece nesmí stín.

Ach netoužete zpět a ven,
jen nalhou vám a nedají.
Splynouti mohou stíny jen,
jen stíny splývají...

Bájos árny, jó, hogy elmegy itt;
kegyeddel tarthatok?
Noha szépsége részegít,
én is csak árny vagyok.

Bennünket nem szédíthet el
csalóka szerelem.
Nekünk nem melodráma kell,
csak árnyjáték legyen.

Ha árnyhoz közel árny hajol,
ott nincs forró ajak,
madár túl későn nem dalol,
mi nő, csak árny-alak.

Árnyhoz ha símul árnykebel,
az ölelés is árny.
Száz csillag csak havat lehel:
én árny, kegyed is árny.

Valahol talán két bohó
hiszékeny fityfiritty,
az árnyjátékról nem tudó,
azt súgdossa: Ó, higgy!

De árnyat rózsa nem sebez,
gerle ki nem nevet...
Te jó ég, kegyed sír? Mi ez?
Azt árnynak nem lehet!

Ó, ne vágyjék vissza kegyed,
csak rászedik, s kegyed felsül.
Egyesülni árnynak lehet,
csak árny, mi egyesül...