Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2020-ban Leslie A. Kery!
Hírek

Březina, Otokar: Az idő (Čas Magyar nyelven)

Březina, Otokar portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Čas (Cseh)

Lípy, které jsme sázeli pro úlů bratrských včely,

chrámy, které jsme stavěli v ohni a mlčení, pro slávu tvou,

ruce, jež zimnicí žití se v práci a rozkoši chvěly,

na cestě tisíců dávno už v zářícím prachu smíšeny jsou:

souhvězdí, kterým jsme dali nejsladší jména své touhy,

před zraky živých se míhají změněným rytmem a hrou.

                         

V tajemství tvoje nebesa nová jsou zotevírána,

slunce dne tvého na jinou stranu promítá stín:

jak potápěči z tvých moří s poklady věků nová vystoupla                     rána,
na nových loukách tymián voní, pelyněk, rákos a kmín,

a v paprsků číše nalévá mystický podzim smutek a snění,

nejopojnější z opojných vín.

                                

Ale my čekáme oddaně jako jsme čekali jednou:

tisíce zemí vidíme stoupat z koupele ohnivých par,

slunce jak milenci žárliví v touze své před nimi rdí se a                       blednou,
z vášnivých, bolestných srdcí jim bouří světelné krve                         omamný var –
zemdlení věky čekáme stále na tvůj tajemný příchod,

na bílé blesky, květ oblaku tvého, lilie věčných tvých jar.

                                

Kolem nás mihla se znamení: vítězná vojska našeho rodu,

v západů purpurných stanech, jež povstala od ohňů svých,

nebesa v zlatě a krvi jak odlesk od věků zrajících plodů,

jež voněly z dálky v horečné samoty vyvolených!

A na cestách jitřních, jak skvosty ztracené při královen jízdě,

posledních nocí magická rosa slzami vyšlehla z lích…

                                                     

Uhasla země, vysvobozená… V hrůze své nesmrtelnosti,

z mystických břehů svých zříme, jak dále se valí slávy tvé                     proud:
v černé oblouky mostů rozpjatých nekonečností

vždy nádhernější světy, se signály barevných ohňů vidíme                    plout:
ale jak zrna písku v hodinách přesýpacích jsou hvězdy,

a znova a znova je obrací vůle tvé mlčení, tíže a soud.

                                          

Zdrceni nesmírností tvé slávy, čekáme stále, teskní a tiší,

na sladké usmání smíření tvého, skončení dní,

zchladnutí snění rozžhaveného, na času zjasnění vyšší,

zlomení mystické vazby, odpuštění,

a naše slzy, déšť věčný, do srdcí živoucích kanou,

v krůpějích ohně a touhy tam pálí, vzlykotem lásky tam zní.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://www.rodon.cz/admin/files/ModuleKniha /312-Ruce-kniha.pdf
Könyvoldal (tól–ig)28

Az idő (Magyar)

A hársak, melyeket neveltünk számtalan testvéri kasnak,

a tornyok, melyeket emeltünk tűzben és némán neked,                                          hogy lássa az ég,
a kezek, mik hideglelősen reszkettek lázában vérnek és                                         vasnak,
az ezreknek útján mát tündöklő porban keverve rég:

a csillagképek, melyeknek vágyaink legdrágább neveit                                           adtuk,
másképpen villódzva érnek az élőknek szemébe még.

     

Titokzatodra új egek tárultak ím föl,

e napod napja árnyat a másik oldalra szór:

mint búvárok, korszakok kincsével új pirkadások buktak                                        föl tengereidből,
új rétek fölött zsálya, sás, üröm és kakukkfű illata forr,

az álmodás letargiája, mit sugárkelyhekbe a misztikus                                          ősz önt,
a legmámorítóbb mélytüzű bor.

    

De mi várunk oly odaadón, mint vártunk már valaha                                            régen:
szemünk a forrongó gőzökből ezernyi földet fölszállni lát,

pirulnak-sápadnak előttünk napok mint féltékeny                                                 szeretők vágyuk hevében,
fájdalmas viharzó szívükből fény-vérük bódító tüze csap                                       át –
koroktól aléltan várunk egyre a titkos eljövetelre,

a villámra, felhővirágra, az örök tavaszok liliomaira, rád.

    

Köröttünk jelek villantak: nemünknek győzelmes serege                                       fölkelt
nyugatok bíborszín sátrai mellől hol őrtüzet éj szele szít,

mennyboltok aranyban s vérben mint visszfénye korok                                         nevelte gyümölcsnek,
mely illatával kente fel lázas magányokban                                                          kiválasztottaid!
S a hajnali utakon, gyöngyöknek peregése királynők                                             lovagolásán,
az utolsó éjek mágikus harmatát sírta a földre a hit.

    

Kihúnyt a föld, a megszabadított... Halhatatlanságunkba                                       beleremegve
figyeljük partjaink felől, hogy hömpölyög tovább dicsed,                                       az iszonyu ár:
hidak fekete ívébe, széttárult végtelenekbe

színes tűzjeleikkel mind tündöklőbb világok úsznak be                                          már:
de lepergő szemcsék a csillagok homokórádban,

mely akaratod csendjében, súlyában s ítéletében körben                                       jár.

    

Dicsed mérhetetlenségétől lesújtva várjuk, hogy                                                   szemeink lássák
megbékélésed mosolyát, a napok végezetét,

az álmodás lángjának csullapodását, az idő                                                          színeváltozását,
a rejtélyes kötelék feloldozását, engesztelést,

s az élők szívébe hullatjuk a vágy s a láz könnyét,

a szeretet zokogását, a perzselő örök esőverést.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap