Bezruč, Petr: Ki áll oda az őrhelyemre (Kdo na moje místo? Magyar nyelven)

Tak málo mám krve a ještě mi teče

z úst.

Až bude růst

nade mnou tráva, až budu hnít,

kdo na moje místo,

kdo zdvihne můj štít?

V dým zahalen vítkovských pecí jsem stál,

noc zřela mi z očí, plam z nozdry mi vál,

nech zářilo slunce, nech večer se šeřil,

já semknutou brvou jsem vrahy ty měřil:

ty bohaté židy, ty grofy ze šlachty,

já škaredý horník, jak vyskočil z šachty.

Nech diadem jednomu na skráni svítil,

každý z nich upjatý pohled můj cítil,

mou zaťatou pěst, můj vzdor,

hněv horníka z Beskyd a z hor.

Tak málo mám krve a ještě mi teče

z úst.

Až bude růst

nade mnou tráva, až budu hnít,

kdo místo mne na stáž,

kdo zdvihne můj štít?

Fogytán a vérem és még mindig

vért köpök.

Ha eltakarnak majd ködök,

ha rothaszt már a sírverem,

ki áll oda az én helyemre,

ki emeli fel fegyverem?

Aki Vitkovice kemencéinél áll ott,

én vagyok, én élesztem a lángot,

ha verőfény tündököl, ha az este ringat,

ráncolt homlokkal figyelem gyilkosainkat:

a gazdag tőzsért és a gróf urak sarját,

én, a durva bányász, akinek vérét akarják.

Hiába drága díszük, gyémánt és diadém,

mindegyikük megérzi, amit gondolok én,

öklöt keményítő erőt hirdet a gondolat

s a bányász bősz haragját a Beszkidek alatt.

Fogytán a vérem és még mindig

vért köpök.

Ha eltakarnak majd ködök,

ha rothaszt már a sírverem,

ki áll oda az őrhelyemre,

ki emeli fel fegyverem?