Dyk, Viktor: Ospalá píseň

Vojáci ulicemi chodí,
po starém chodí Prahou zvyku.
Vojáci, věřte, nepoškodí
nám positivní politiku.

Nic nového to pro nás není.
To jako listí v říjnu sváté.
Vojáků kroky po dláždění
nám duněly už kolikráte.

Jen slavnostnější chtěl bych chvíle,
však i zde třeba couvnout zvyku.
Zřím lidi trochu podnapilé
a slyším šprýmy uličníků.

Nad starou medituješ snahou.
Je ještě pravda, že je živá?
- - Vojáci chodí noční Prahou.
I jejich bodák nějak zívá.
   
   
   
1908 október

Utcaszerte katonaság van
Prágában, ó szokás ez ottan.
Pozitív politikácskánkban
az ilyesmi már meg se kottyan.

Ezek nekünk nem új parancsok.
Csak mint lomb, októberi, fákon.
Az utcáink kövén bakancsot
láttunk már máskor is korábban.

Csak ünnepélyesebb ha volna!
Kövessük ebben is a módit!
De piroslik mindenki orra,
s utcagyerekek hada ordít.

Álmodnak ó lelkesedés kell.
Él-e még az a láz, a másik?
— Katonák járják Prágát éjjel.
De még a szuronyuk is ásít.



1908 október 15-én tömegverekedés tört ki a cseh nemzetgyűlésben cseh és német (osztrák) küldöttek között, aztán az utcára is kiterjedt a pofozkodásos nemzetiségi konfliktus. A rendőrség sokáig tehetetlen volt. Nem sikerült kiderítenem, vezényeltek-e ki akkor katonaságot is rendfenntartás céljára. Ugyanazon év decemberében cseh nacionalisták a prágai utcán rátámadtak a németekre; akkor statáriumot rendeltek el. De úgy látszik, Dyk még október 15-e előtt írta a fenti verset; az látszik kiderülni belőle, hogy már akkor is masírozgattak katonák Prágában, de hogy Dyk még az elnyomást is unalmasnak tartotta akkor... l. a vers utolsó sorát. Egyelőre nem találtam a fentemlített nemzetiségi verekedésekre reagáló Dyk-verset, pedig feltehetőleg vannak. Vagy pedig zavarban volt költőnk, és nem tudta, hogyan reagáljon, pedig a statáriumot feltehetőleg nem találta unalmasnak...

Ifjúkorában Dyk a diákjai körében nagyon népszerű Masaryk egyetemi előadásait hallgatta, de ő hamar szembefordult a csehszlovák haza jövendő „atyjával”, jövendő megalapítójával: úgy tűnik, nem tetszett neki Masaryk hazafias, de Dyk szerint túl józan „realizmusa", ún. „politikamentes politikája". Ő maga emocionálisabb hazafi volt. Mindazonáltal úgy látszik, hogy a forrófejű, hőzöngő nacionalizmust ő sem szerette, annak ellenére, hogy egyik gyakori témája a kisszerűség ostorozása (vagy éppen amiatt?). Az a benyomásom, hogy Dyk másokkal ritkán egyetértő ember lehetett, bár a háború után aktívan politizált, parlamenti képviselő is volt. — Versei nem zseniálisak, de nem is érdektelenek, mint sok más, őnála kifinomultabb és fennköltebb, apolitikus költők színvonalas, de unalmas versei...

Az önostorozás, az önlekicsinykés, a cseh viszonyok kisszerűségén való siránkozás mindmáig jellemző vonása a cseh közéletnek, afféle beteges divat vagy kórtünet ez. Számomra kevésbé ellenszenves a pöffeszkedő megalomániánál, de nem nagyon szimpatikus dolog. De a fenti vers nem cseh önlesajnálás, hiszen azokat a katonákat az idegen, osztrák fennhatóság küldte Prága fékentartására. Önkritika van a versben, a passzivitás miatti önkritika; mindazonáltal nem hiszem, hogy decemberben örült Dyk annak, hogy a csehek az utcán nekimennek a németeknek, noha ő maga is nacionalista volt.