Gellner, František: A női emancipáció. Kuplé (Kuplet o ženské emancipaci Magyar nyelven)

Celé to naše dnešní pokolení
vstříc kráčí rozkladu a hnilobě.
Mužů již v krásném slova smyslu není,
Jak pozoruju to sám na sobě.

Já nemám vůle ani energie
užitečného cosi začíti.
Mé štěstí, že má matka ještě žije,
jinak bych musel hladem zemříti.

Už jako kdysi není taky žena
vtělená oddanost a pokora.
Vášnivě v těla mužů vysílená
zatíná kruté spáry netvora.

Ba, probouzí se divou vehemencí
Žen síla někdy ladem ležící:
"Jsme udoláni ženskou konkurencí,
chraňte nás!" hořekují sklepníci.

Nynější žena, co já v klidu tučním,
v oborech věd a práce působí.
Co naplat! Učím se teď pracím ručním:
vyšívat, vařit a mýt nádobí.

Choť poslušný a věrný budu. Škoda,
že muž dnes přec jen rodit nemůže!
Doufám však, že i to se časem poddá.
Ach, vemte si mne, slečno, za muže...
   
    
(1904)

Ez az én egész mai nemzedékem
foszlik szét mint egy régi pergamen.
Férfi? E szónak nincs értelme régen,
amint azt látom saját énemen.

Belém az élet hálni jár csupán,
semmi hasznosat én nem alkotok.
Jó hogy még él az a jó anyukám,
nélküle vígan éhen halhatok.

A nő, nem olyan mint valaha ez sem,
nem csupa alázat, odaadás.
Kéjesen az elernyedt férfitestben
gyilkos karommal vájkál, mélyre ás.

S föltámad groteszk vehemenciával
a nőerő, mely parlagon hevert.
„A nő velünk konkurálni se átall,
ajvé!” – a pincérnép busong, levert.

Míg én itt csendben pocakot eresztek,
a tudománynak él a mai nő.
Nincs mese! Most én is tanulni kezdek:
horgolni, főzni, mosni, ez a fő.

Szófogadó férj leszek én. De kár, hogy
a gyerekszülés még nem kenyerem!
De elvégzem én azt is majd akárhogy.
Vegyen férjül, kisasszony! Ó, vegyen!