Gellner, František: Az ember végső dolgai (Poslední věci Magyar nyelven)

Po čem kdy srdce v touze bilo,
z toho se nic mi nesplnilo.
Kde moje naděje jsou dnes?
Sám jsem je všecky k hrobu nes'.

Minula žití polovice –
a bezpochyby něco více.
Přikvačí naše hodina
a zaniknem' jak bublina.

Člověk se táže: Jak a k čemu
a proč, a úzko z toho jemu,
že nenalézá odpovědi.
ať do sebe či kolem hledí.

Tak rád bych někdy řekl: Pane,
nechať se tvoje vůle stane!
Snad je tam přece někdo v nebi:
Aspoň ho máme zapotřebí.
   
   
   
(1903 és 1914 között)

Mire csak vágytam: Hej, ha vóna!,
semmi sem vált abból valóra.
Összes reményem odavan,
Eltemettem őket magam.

Az élet felén túl vagyok —
nyilván az a fele nagyobb.
Bezökken az időkerék,
s eloszlunk mint a buborék.

Azt kérded, mivégre a dolgok
s miért, és elszorul a torkod,
mert válasz nincsen, nincsen egy sem,
kereshetsz kint s bent, idegessen.

Olykor azt mondanám Istennek:
A te akaratod legyen meg!
Tán mégis van ott fent valaki:
Minimum kéne lenni neki.