Gellner, František: Szülőföldemnek szóló üdvözlet (Pozdrav rodnému kraji Magyar nyelven)

Den slunce je a vůně plný.
Oslněn kráčím krásou dne.
Obilím táhnou dlouhé vlny
po lánech půdy úrodné.

Můj rodný kraj! Chci v duši vtěsnat
požitek turisty a dost.
Vzpomínat hnusno. Dobře je snad,
že k srdci mému nepřirost.

Láskou jej nezdravím, leč smíchem. –
Mně vstříc po žluté silnici
jde měšťák s naduřelým břichem
se svojí tlustou samicí.

Dost možná: Zde se narodili
a žili v tupém štěstí svém.
Několik bytů zalidnili
životaschopným potomstvem.

A až kdys naplní svá léta,
pak spát zde budou v pokoji
a ještě vděčně ten kout světa
svou vlastní mrchou pohnojí.

Fényes nap van és csupa illat.
Káprázatában baktatok.
Termékeny földön messzeringnak
hullámzó gabonasorok.

Szülőföldem! Lelkembe rázni
e turistaélményeket!
Szemét egy emlék. Tiszta mázli,
hogy nem vert bennem gyökeret.

Nem szeretem, kiröhögöm csak. –
A sárga úton jön lazán
egy pógár, pocakja böhöm nagy,
hájas hitvese oldalán.

Valószínűleg itt születtek.
Bamba boldogságra telik.
Jó néhány lakást megtölthettek
életképes utódaik.

Oszt ha éveik véget érnek,
itt pihenik ki magukat
s a világ e kis szegletének
trágyául adják porukat.